természetkárosítás

2021.02.28. 09:17

Szinte teljesen kivágták már a Szilas-patak melletti erdősávot

A fővárosi kezelésben levő Turjános természetvédelmi terület erdejének irtása folyamatos. Karácsony Gergelyék még mindig nem szólaltak meg az ügyben.

Már többen tettek feljelentést környezetkárosítás bűncselekményének gyanújával a XV. kerületi Turjános természetvédelmi területen zajló fakivágások miatt a Magyar Nemzet cikke nyomán – írja a napilap hírportálja.

Noha fővárosi területről van szó, a magát zöldpolitikusnak tartó Karácsony és más vezető tisztségviselő sem szólalt meg az ügyben.

Közben tovább folyik az erdő irtása.

Szombaton sem pihent a fűrész a Turjánosban, ebben a XV. kerületben található, a Szilas-patak mentén húzódó, fővárosi kezelésű természetvédelmi területen. Mint azt a Magyar Nemzet január elején megírta, októberben fakitermelés kezdődött a helyi erdősávban. Amint a Turjános védelméért felelős, fővárosi irányítású Budapesti Természetvédelmi Őrszolgálat a közösségi oldalon felháborodásukat kifejező helyieket megnyugtatni kívánó Facebook-posztja október elején közölte, a Turjános egy része magánkézben van, ott a tulajdonosnak joga van a fakitermeléshez, de azt szakemberek ellenőrzik.

Annak ellenére, hogy a jogszabályok felhatalmazzák a tulajdonost a természetvédelmi terület erdejének kitermelésére, cikkünk nyomán többen tettek feljelentést természetkárosítás bűncselekményének gyanúja miatt. Elsőként Tényi István, majd Szilvágyi László XV. kerületi LMP-s képviselő is.

Azonban míg a hatóság malmai lassan őrölnek, a fűrész annál gyorsabban dolgozik:

a fakitermelési munkálatok októberben a Nevesincs-tó közeléből, tehát az M3-as autópálya felől kezdődtek, és legutóbbi ottjártunkkor, február 27-én reggel már elértek az erdősáv végéig, az Ázsia Center mögötti, Fót felé tartó földútig. A földút másik oldalán már termőföldek húzódnak.

Az erdősornak ezen a végén fényképeztünk (fotók az eredeti cikkben megtekinthetők – a szerk.) február 18-án is, ekkor készültek felvételeink a XV. kerületi Önkormányzati Rendészet kordonjáról. Erről akkor azt hittük, az óvandó fákat határolja körbe, valójában azonban – amint azt újabb felvételeink mutatják – éppen ezeket a körbehatárolt részeket döntötték ki.

Február 27-i terepbejárásunk alkalmával találkoztunk a mezőőrség járőreivel, akiktől megkérdeztük, mit lehet tenni, ha a patak mentén erdőt vágnak ki. Azt a választ kaptuk: „Tudunk róla. Kivágják és újratelepítik, ez az erdőgazdálkodás.”

Érdeklődtünk, normális-e, hogy mindez természetvédelmi területen zajlik, még ha magánterületről is van szó.

Tájékoztatásuk szerint hatóság dönt arról, hogy mit lehet kivágni. Végül megkérdeztük, hogy mi van azzal, amiről a tanösvény táblái és a természetvédők egyaránt beszélnek, vagyis az erdő óvandó flórájával és faunájával. A válasz ez volt: „Sok mindent írnak összevissza.”

A Turjános ügyében cikkeink és az ügyészségi, illetve a rendőrségi feljelentés ellenére eddig sem a magát zöldpolitikusnak tartó Karácsony Gergely, sem főtájépítésze, Bardóczi Sándor nem szólalt meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában