Ország-világ

2009.03.22. 09:04

Szlovákiai elnökválasztás: második forduló lesz

Az előzetes felmérésekkel ellentétben nem sikerült első körben megnyernie a szlovákiai köztársasági elnök választást az újrainduló jelenlegi államfőnek.

Ivan Gaąparovičnak két hét múlva második körben is meg kell mérkőznie a kezdettől legfőbb kihívójának tekintett közös ellenzéki jelölttel, Iveta Radičovával.

Gaąparovičnak 46,71, Radičovának 38,05 százaléknyi voksot sikerült összegyűjtenie. Ahhoz, hogy egy jelölt már az első körben győzzön, a szavazatok több mint felét kell megkapnia. A körülbelül 4 millió 250 ezer szlovákiai választónak 43,63 százaléka járult az urnákhoz. Gaąparovičot a két nagyobbik kormányerő, Robert Fico miniszterelnök szociáldemokrata Smer pártja és a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt támogatja. Radičová a három parlamenti ellenzéki párt, köztük a Magyar Koalíció Pártja jelöltje. A nem hivatalos eredményekből kitűnik, hogy a magyarlakta régiókban általában az országos átlagot meghaladó volt a részvételi arány, és sok helyen Radičová nyert. Ötszázalékosnál valamivel jobb eredményt még két jelölt ért el. Korábban mindketten jelenlegi ellenzéki parlamenti pártokhoz tartoztak, később azonban parlamenti politikai erők élére áltak.

Elemzők szerint sok múlhat azon, hogy a harmadik helyet 5,42 százalékkal megszerző konzervatív demokrata Frantiąek Mikloąko és a Szabad Fórum élén álló Zuzana Martináková mely jelölt támogatására szólítja fel híveit, s egyáltalán hajlandó-e felsorakozni valamelyikük mellett. Szlovákiában harmadszor zajlik közvetlen, vagyis nép általi elnökválasztás: 1999-ben Rudolf Schuster, öt évvel később pedig a jelenlegi elnök Gaąparovič nyert megbízatást.

Címkék#Szlovákia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában