Ország-világ

2010.03.27. 17:49

Szomszédkártya Miskolc agglomerációjában

A Miskolc mellett élők is részesülhetnek ezentúl a Miskolc-kártya által nyújtott kedvezményekből - mondta Tompa Sándor (MSZP) országgyűlési képviselő és képviselőjelölt szombati sajtótájékoztatóján Bükkszentkereszten.

A miskolci közgyűlés tavaly júliusban döntött a Miskolc-kártya bevezetéséről. A kártyát - amely használóinak 10-50 százalék kedvezményt biztosít már csaknem kétszáz szolgáltatónál - az állandó miskolci lakcímmel rendelkezők vásárolhatták meg. A városi közgyűlés március közepén hozott határozata alapján az agglomerációban élők által megvásárolható Szomszédkártya ugyanolyan kedvezményeket nyújt, mint a Miskolc-kártya - ismertette a képviselő.

Elmondta azt is: miután a város agglomerációs településeiről - így a választókerületéhez tartozó Bükkszentkeresztről és Répáshutáról, valamint Alsózsolcáról, Arnótról, Felsőzsolcáról, Gesztelyből, Hernádkakból, Hernádnémetiből, Kistokajból, Mályiból, Nyékládházáról, Sajópálfaláról, Szirmabesenyőből - számosan járnak dolgozni, tanulni Miskolcra, evidensnek tűnt, hogy a kártyahasználók körét ezen városok, községek lakóival is kibővítsék.

Ugyanakkor már az is igényelheti a kártyát, akinek a munkáltatója a Miskolci Ipari Parkban telepedett le - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában