Ország-világ

2010.11.30. 12:09

Szonda Ipsos: Távolodik a lakosság a pártoktól

Az elmúlt egy hónapban szinte mindegyik párt tábora csökkent, több jele mutatkozik a politikától való távolságtartás terjedésének - olvasható a Népszabadság keddi számában a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásának eredménye.

Nagyon magas, 45 százalék lett a politikától távolra kerülők aránya. A visszafogott közéleti érdeklődés másik mutatója, a választói aktivitási szint pedig nagyon mérsékelt, mindössze 41 százalék.

A Fidesz nagyjából 150 ezer támogatót veszített: az októberi közvélemény-kutatáskor mért 39 százaléka 37-re mérséklődött az összes választópolgár körében. A szocialistáknak 10, a Jobbiknak 4 százalékos a támogatottsága, ezek is alatta maradnak a korábbi hónapok eredményeinek. Különösen a radikális párt esetében nagyok a változások, hiszen a nyár közepén még a választókorúak 8-9 százalékát maga mögött érezhette. Az LMP követőinek aránya nem változott, két százalék maradt.

A biztos pártválasztók körében továbbra is négyszeres a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben, az arány 68-17 százalék. A Jobbik eddig folyamatosan meghaladta a 10 százalékot, most ez alá szorult. Az LMP pedig továbbra is alatta marad az ötszázalékos küszöbnek.

A Jobbik megtartotta ötszázalékos szavazótáborát a fővárosban, de vidéken tízről öt százalékra esett vissza támogatói aránya. A fiatalok és a középrétegek körében azonban átlagot meghaladó a pozíciója.

A Fidesz támogatói főleg a vidékiek, a fiatalok vagy középkorúak, középosztálybeliek. Az MSZP táborát pedig az 50 év felettiek, nagyvárosokban élők, budapestiek alkotják. Az LMP-hez főképpen a fővárosiak, a fiatalok és a szellemi munkát végzők kötődnek.

A kutatás megjegyzi, hogy a KDNP a párterőtér sajátos tényezője: tizedszázalékokban mérhető a támogatottsági aránya, mintegy 50-60 ezer szimpatizánsa van. Ugyanakkor elutasítást sem váltanak ki a kereszténydemokraták, alig egy százalék számára a legellenszenvesebb párt.

A vizsgálatot november 16. és 23. között 1.500 fő megkérdezésével végezték az ország 18 éves és annál idősebb lakosainak körében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában