Jelentés

2021.02.17. 13:00

Szöul szerint Észak-Korea bővíti rakétafejlesztő létesítményeit

Észak-Korea bővíti rakétafejlesztő létesítményeit, de atomlétesítményeinél nem történik semmilyen tevékenység – közölte szerdán a dél-koreai védelmi minisztérium.

A minisztérium a szöuli parlament védelmi bizottságában ismertette azt a jelentését, amelyben ez a megállapítás szerepel. „Nincs mozgás a Ponggje-ri nukleáris kísérleti telepen azóta, hogy azt 2018. május 24-én lebontották, a jongbjoni nukleáris telepen pedig az 5 megawattos reaktor (amelyben a fegyverminőségű plutóniumot előállították) régóta nem működik. A rakétafejlesztő létesítményeket azonban bővítik” – olvasható a jelentésben, amelyet a Yonhap dél-koreai hírügynökség idézett.

Észak-Korea folyamatosan fejleszti rakétatechnológiáját és más hagyományos fegyvereit azóta, hogy megrekedtek a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről szóló tárgyalásai az Egyesült Államokkal. 2019 óta több új típusú ballisztikus rakéta kifejlesztését felfedte Phenjan, köztük az orosz Iszkander hazai verzióját, egy olyat, amely hasonló az ATACMS amerikai taktikai rakétarendszerhez, valamint tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétákat. „A rendszer büszkélkedni akar, és az erejét fitogtatni” – állapítja meg a minisztérium.

Észak-Korea ezenkívül tavaly óta megerősítette határvédelmét mind a szárazföldön, mind a tengeren, és több hadgyakorlatot is tartott – tették hozzá. A minisztérium folyamatosan éberen figyeli Észak- katonai tevékenységét, és magas szinten tartja harckészültségét, hogy a dél-koreai hadsereg reagálni tudjon bármilyen provokációra – szögezik le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában