Német lapjelentés

2020.10.04. 21:24

Támadás ért egy zsidó diákot Hamburgban egy zsinagóga előtt

Gyalogsági ásóval rátámadt egy katonai ruhát viselő férfi egy zsidó diákra vasárnap délután egy hamburgi zsinagóga előtt – jelentette a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap a hírportálján.

Az országos lap két regionális közszolgálati médiatársasággal, a Norddeutscher Rundfunkkal (NDR) és a Westdeutscher Rundfunkkal (WDR) közösen működtetett tényfeltáró munkacsoportjának értesülése szerint a „nyilvánvalóan antiszemita támadás” áldozatát súlyos fejsérüléssel kórházba szállították. A támadót a zsinagóga közösségének biztonsági szolgálata elfogta.

A hamburgi rendőrség vasárnap esti közleménye szerint őrizetbe vettek egy 29 éves, a német hadsereg (Bundeswehr) egyenruhájához hasonlító öltözéket viselő német férfit, aki egy összecsukható ásóval rátámadt egy 26 éves férfira a helyi zsidó közösség temploma (Synagoge Hohe Weide) előtt.

Az SZ, az NDR és a WDR jelentésében rámutatott, hogy az incidens a legutóbbi súlyos németországi antiszemita bűncselekmény, a hallei zsinagóga elleni tavaly októberi fegyveres támadás évfordulójához közeli időpontban történt. Hozzátették, hogy a támadó öltözéke is a 2019. október 9-én történt esetet idézi.

A hallei támadó a hatóságok megállapítása szerint szélsőjobboldali, antiszemita indíttatásból próbált bejutni a zsinagógába, amelyben 70-80 hívő tartózkodott, a legfőbb zsidó vallási ünnep, a jóm-kipúr – az engesztelés napja – alkalmából.

A német férfi korábbi hasonló terrorcselekményeket akart utánozni, és arra akart bíztatni másokat, hogy kövessék példáját, ezért a támadás előtt az interneten közölte szándékát és közzétett egy kiáltványt. A Szász-Anhalt tartományi város zsinagógájának kapuján nem tudott áthatolni, és az épület melletti temetőbe se jutott be. A sikertelen támadás után az utcán hátulról lelőtt egy fiatal nőt, aki éppen arra járt, majd autójával egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült.

Menekülés közben tűzpárbajba került a rendőrökkel, és megsebesült. Egy közeli településen ismét lövöldözni kezdett, két embert megsebesített, gépkocsiját hátrahagyta és elrabolt egy taxit. Végül Hallétól nagyjából 30 kilométerre fogták el, miután nekihajtott egy teherautónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában