Ország-világ

2017.05.26. 22:15

Terrorizmus elleni nyilatkozatot fogadtak el a G7-ek

A 15 pontból álló dokumentum szerint magasabb szintre kívánják emelni a terrorizmus elleni küzdelmet, miután a manchesteri "brutális" merénylet rámutatott, hogy az erőfeszítések megkétszerezésére van szükség. Ezért a G7-ek kötelezettséget vállalnak a terrorista akciók megelőzésére.

A terrorizmus elleni küzdelemről szóló nyilatkozatot fogadtak el pénteken a világ hét iparilag legfejlettebb országainak (G7) vezetői a szicíliai Taorminában válaszul a manchesteri robbantásos merényletre. 


"Ez a barátság és a szolidaritás erős üzenete Nagy-Britanniának" - jelentette ki Paolo Gentiloni olasz kormányfő. Theresa May brit miniszterelnök köszönetet mondott a támogatásért. Hangsúlyozta: fontos, hogy a G7-ek bizonyították elkötelezettségüket a terrorizmus elleni harcban.


Az olasz miniszterelnök által ismertetett nyilatkozat szerint a terrorizmus és az erőszakos radikalizmus egyaránt sújtotta a G7-ket és a világ minden térségét országtól, nemzetiségtől vagy meggyőződéstől függetlenül. Ezért az ellene való fellépés továbbra is elsőrendű a G7- csoport számára.


A csúcstalálkozó résztvevői egységesen elkötelezettek az állampolgárok biztonsága, értékeik és életvitelük teljes mértékű megőrzése iránt - hangoztatta az állásfoglalás, amelyben az állam- és kormányfők hangsúlyozták, hogy lehető legerőteljesebben kívánnak fellépni a terroristák, valamint az őket támogatók azonosítására, megfékezésére és felelősségre vonására

A 15 pontból álló dokumentum szerint magasabb szintre kívánják emelni a terrorizmus elleni küzdelmet, miután a manchesteri "brutális" merénylet rámutatott, hogy az erőfeszítések megkétszerezésére van szükség. Ezért a G7-ek kötelezettséget vállalnak a terrorista akciók megelőzésére.


A G7-ek felhívták a figyelmet arra is, hogy a terroristák "visszaélnek" az internettel, ami kezükben félelmetes eszközzé vált. Ezért felszólították az internet-szolgáltatókat és a közösségi oldalak működtetőit, hogy lépjenek fel a terrorista tartalmakkal szemben. 


A világ vezető politikusai bejelentették, hogy a terrorizmus ellenes küzdelemről a G7-ek belügyminiszterei hamarosan újabb találkozót tartanak. Paolo Gentiloni a párizsi klímaegyezményről szólva közölte, hogy [namelink name="Donald Trump "]amerikai elnök továbbra sem támogatja azt.

"Van egy nyitott kérdés, és ez az Egyesült Államok álláspontja a párizsi klímaegyezménnyel kapcsolatban. Mindenki más teljes támogatásáról biztosította a megállapodást"

- mondta. Biztosak vagyunk abban, hogy a hazai vitákat követően az Egyesült Államok is támogatni fogja az egyezményt - tette hozzá.


[namelink name="Angela Merkel"] német kancellár kijelentette: "világosan megmondtuk, hogy azt akarjuk, hogy az USA tartsa tiszteletben a párizsi klímaegyezményt, az amerikai fél azonban hangoztatta, hogy még nem döntött a kérdésben, és a döntést nem most hozza meg". 


[namelink name="Theresa May"] szerint "kiváló" vita zajlott a klímaegyezményről, az amerikai fél tudja, mennyire fontos ez, és most mérlegel.

Az amerikai elnök gazdasági tanácsadója, [namelink name="Gary Cohn"] úgy fogalmazott, hogy  Trump klímaváltozással kapcsolatos nézetei a G7-ekkel folytatott párbeszédet követően változóban vannak. 


Trumpnak változnak a nézetei. Azért jött ide, hogy tanuljon. Nézetei változóban vannak, ahogy annak történnie kell -   mondta a tanácsadó.

"Végül azonban annak alapján fog dönteni, hogy mi szolgálja leginkább az Egyesült Államok érdekeit" - jelentette ki Cohn.

A csúcstalálkozó szombaton ér véget. A csúcs ellen nagyszabású tüntetést terveznek, amelyre mintegy 3 ezer résztvevőt várnak, közöttük környezetvédőket is. Szicília partjait hadihajók ellenőrzik, a csúcs napjaiban a migránsokat szállító mentőhajók sem köthetnek ki. 


Az 1975-ben alakult G7-csoportnak Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Japán és Olaszország, továbbá az 1986-ban csatlakozott Kanada a tagja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában