Texas: végzett magával a 26 ember életét kioltó lövöldöző

Az ámokfutó volt apósa és anyósa abba a templomba járt, ahol Kelley a tömegmészárlást elkövette.

Az ámokfutó Devin Kelley volt apósa és anyósa abba a baptista templomba járt, ahol Kelley a tömegmészárlást elkövette a dél-texasi Sutherland Springsben.

Joe Tackitt megyei seriff hétfőn reggel újságíróknak mondta el, hogy Devin Kelley volt apósa és anyósa nem rendszeresen ugyan, de Sutherland Springs templomába járt. “Bár nem helyi lakosok, de időről-időre itt voltak” – fogalmazott a seriff. Hozzátette, hogy vasárnap azonban nem voltak ott az istentiszteleten.

Gregg Abbott texasi kormányzó az ABC televíziónak adott hétfő reggeli interjújában már sejtetni engedte, hogy a lövöldöző valamiképp “kötődhetett” a négyszáz lelket számláló településhez “Nem véletlenszerű volt a lövöldözés” – állította és hangsúlyozta, hogy a rendőrség erőteljesen nyomoz ebben az irányban. A kormányzó Devin Kelleyt “nagyon zavart embernek” nevezte.

Hétfőn délelőtt Freeman Martin, a texasi kormányzat közbiztonságért felelős hivatalának regionális igazgatója a rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) képviselőivel együtt sajtóértekezleten tájékoztatott a fejleményekről. Megerősítette, hogy Kelley volt apósa és anyósa a település baptista templomába járt. A volt anyós írásbeli fenyegetéseket is kapott Devin Kelleytől – tette hozzá.

Martin Freeman elmondta: a tömegmészárlást nem fajgyűlöletből vagy vallási okokból követte el az ámokfutó, hanem szinte bizonyosan családi belső viták miatt. Mint elmondta: a fekete maszkban lövöldöző Kelley nem is vásárolhatott volna fegyvert, mert korábban Texasban ugyan folyamodott fegyverviselési engedélyért, de nem kapta meg. Az elutasítás okáról Martin Freeman nem szolgált részletekkel.

Az igazgató elmondta: Kelley autójában három fegyvert találtak, de az eddigi információk szerint összesen négy fegyvert vásárolt az elmúlt egy esztendőben: kettőt Texasban, kettőt pedig Colorado államban.

f
A texasi közbiztonsági hivatal által 2017. november 6-án közreadott igazolványkép Devin Kelleyről, aki huszonhat embert agyonlőtt, harmincnál többet megsebesített a dél-texasi Sutherland Springs baptista templomában november 5-én. A volt katona öngyilkos lett a vérengzést követő autós üldözés során.
Fotó: MTI/EPA/Texasi közbiztonsági hivatal

Az ámokfutó egy víziparkban dolgozott, ahonnan öt hónappal ezelőtt elbocsátották. Azóta állás nélkül volt. A Fox televízióban megszólaltatták néhány ismerősét és egykori iskolatársát, akik elmondták, hogy az általános iskolában két-három éven keresztül is erősen begyógyszerezett állapotban volt, s arra panaszkodott, hogy a szülei pszichotikus gyógyszereket adtak neki.

A mészárlás során megsebesített áldozatok közül hétfőn délelőtt tízen még mindig válságos, életveszélyes állapotban voltak. A halottak közül a legfiatalabb egy 18 hónapos gyermek volt.

A 26 éves Devin Kelley vasárnap délelőtt istentisztelet közben kezdett lövöldözni a baptista templomban. Huszonhat embert megölt és több mint húszat súlyosan megsebesített. A templom szomszédságában lakó helybéli férfi, Johnnie Langendorff fékezte meg őt, amikor – hallva a lövéseket – fegyvert ragadott és a templomban Kelleyre szegezte. Kelley eldobta a fegyverét és menekülni próbált. Langendorff üldözőbe vette. Amikor az üldözésbe bekapcsolódó rendőrök megtalálták a kocsiját, a férfi már halott volt. Hétfőn reggelre kiderült: öngyilkosságot követett el.

Még vasárnap, a késő esti órákban Ann Stefanek, az amerikai légierő szóvivője közölte: Kelley 2010-től az amerikai légierő tagja volt. 2012-ben azonban hadbíróság elé állították a felesége és a gyermeke bántalmazásáért. Lefokozták és el is bocsátották a légierőtől. Később elvált.

A fegyvert, amellyel a tömeggyilkosságot elkövette, még tavaly vásárolta, és bár San Antonio mellett lakott, a vásárláskor egy coloradói címet adott meg. Annak az iskolakerületnek a vezetője, ahová Sutherland Springs is tartozik, hétfőn elrendelte, hogy nemcsak Sutherland Springsben, hanem a környező települések iskoláiban is pszichológusok segítsenek a dráma feldolgozásában a diákoknak, családtagjaiknak és az oktatóknak.

Agyonlőtte magát a lövöldöző az autós üldözés során

Önkezével leadott lövés végzett azzal az amerikai ámokfutóval, aki 26 embert megölt egy texasi baptista templomban – mondta Joe Tackitt Wilson megyei seriff a CBS amerikai televíziónak hétfőn.

Greg Abbott texasi kormányzó pedig azt közölte, hogy a lövöldözés nem véletlenszerű volt, a gyanúsított kapcsolatban állt a templommal, ahol az ámokfutást elkövette.

Tackitt a televízió hírműsorában megerősítette, hogy tűzpárbaj volt a lövöldöző és két felfegyverzett állampolgár között a vérengzést követő autós üldözés során.
 

Több lövést is leadtak kölcsönösen – úgy vélem – az autópályán is, majd az elkövető autója elakadt. (…) Úgy véljük, miután a gépkocsi meghibásodott, az elkövető meglőtte saját magát

– mondta a seriff.

Abbott kormányzó a CBS reggeli műsorában “nagyon zavaros egyéniségnek” nevezte a rendvédelmi szervek által Devin Kelleyként azonosított férfit. Kijelentette: “Nem hiszem, hogy ez véletlenszerű erőszakos cselekedet volt”. Hozzátette, hogy pár napon belül kiderül, miféle kapcsolatban állt a lövöldöző tettének helyszínével. További részleteket a nyomozás érdekében nem kívánt közölni.

Tackitt is említést tett arról, hogy régebben a lövöldöző volt feleségének rokonai is jártak a szóban forgó templomban.

A dél-texasi Sutherland Springs templomában vasárnap délben lövöldözött az ámokfutó, halálos áldozatainak száma 26, a sebesülteké pedig meghaladja a harmincat. A támadó – egy egykori katona – tettének indoka egyelőre nem ismert.

 

Trump szerint nincs baj a fegyvertartási szabályokkal

Donald Trump amerikai elnök szerint a vasárnapi texasi tömegmészárlás, amelyben egy ámokfutó 26 embert lőtt agyon, “elmezavar a legmagasabb szinten”, és nem a fegyvertartási szabályokkal függ össze.

A tettes egy zavart elméjű ember volt az eddig megismert körülmények alapján – tette hozzá Trump, miután Abe Sindzó japán miniszterelnökkel közös hétfői sajtóértekezletén arról kérdezték újságírók, hogy milyen intézkedéseket tervez az ilyen esetek elkerülésére.
 

Nagyon szomorú eset. Sok mentális probléma van az Egyesült Államokban, mint ahogy más országokban is

– jelentette ki.

Előtte Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését az áldozatokkal és családtagjaikkal, majd japán üzletemberekkel tartott találkozója utáni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:
 

Ördögi tett volt, amelyet azon a szent helyen követtek el, ahol az áldozatok és családtagjaik fohászkodtak. Szavakba sem tudjuk önteni azt a fájdalmat és gyászt, amelyet mindannyian érzünk, és elképzelni sem tudjuk azoknak a szenvedését, akik szeretteiket veszítették el.

Az elnök hozzátette: “ilyen időkben” az amerikaiak azt teszik, amiben a legjobbak.
 

Összefogunk. Összekapaszkodunk, és könnyeinken és szomorúságunkon keresztül mutatjuk meg, hogy erősek vagyunk

– hangsúlyozta.

GALÉRIA - Gyertyás virrasztással emlékeznek a texasi tömeggyilkosság áldozataira

 

Nincs magyar áldozat

A helyi hatóságoktól kapott információk alapján nincs magyar áldozata a dél-texasi Sutherland Springsben vasárnap történt támadásnak – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, a tárca megdöbbenéssel értesült a Sutherland Springs baptista templomában történt, 26 áldozatot követelő lövöldözésről, és “elítéli az aljas és semmivel nem igazolható erőszakos cselekedetet”. 

Kiemelték: “e nehéz órákban Magyarország az Egyesült Államok mellett áll, hű szövetségesként”.

A KKM részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak és gyors felépülést kívánt a sebesülteknek.

26 halálos áldozat, azonosították az elkövetőt

Huszonhatra nőtt a halálos áldozatok száma a dél-texasi Sutherland Springsben, ahol a település templomában vasárnap délben egy ámokfutó lövöldözött. A sebesültek száma meghaladja a harmincat.

Azonosították a támadót, aki tisztázatlan körülmények között meghalt: az istentisztelet közben lövöldöző férfit Devin Kelleynek hívták és 26 éves volt. Tettének indítékairól a rendőrségnek egyelőre nincs sejtése, de azt közölték, hogy Kelley katona volt, és úgynevezett poszttraumatikus stresszben szenvedett. 

A helyi rendőrség és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) képviselői a korábban megjelent információkat pontosítva azt közölték, hogy a támadó már a templom előtt lövöldözni kezdett, majd odabenn folytatta az ámokfutást. A vérengzés után elmenekült, de a percek alatt kiérkező rendőrök üldözőbe vették, és mintegy nyolc-tíz kilométerre Sutherland Springstől érték utol.

Vasárnap este Freeman Martin, a texasi kormányzat közbiztonságért felelős hivatalának regionális igazgatója sajtótájékoztatót tartott, és elmondta: egy helybéli lakosnak köszönhető, hogy a tragédiának nem lett még több halálos áldozata. A férfi ugyanis a templom mellett lakik, és amikor meghallotta a lövéseket, azonnal fegyvert ragadott, átszaladt a templomba és fegyverét az ámokfutóra fogta, aki menekülni kezdett, nyomában a Martin által meg nem nevezett helyi lakossal. Korábban nem volt világos, hogy a támadót a rendőrök lőtték-e le, Freeman Martin most azt mondta, hogy amikor a rendőrség bekapcsolódott az üldözésbe, és megtalálta a lövöldöző Kelley kocsiját, a fiatal férfi már halott volt. Nem tudni, hogy öngyilkos lett-e, vagy az őt üldöző helybéli lakos lőtte le. A támadó autójában több fegyvert találtak.

A hatóságok nem hoztak nyilvánosságra további részleteket sem a helybéli férfiról, sem Devin Kelleyről, az elkövetőről.

A vérengzés után Greg Abbott texasi kormányzó a Sutherland Springs közelében fekvő Stockdale városkában a rendőrséggel közösen sajtóértekezletet tartott. Hangsúlyozta, hogy Texas állam történetében eddig ez volt a legsúlyosabb tömeggyilkosság. A templomban 23 holttestet találtak, a templom előtt két agyonlőtt áldozat feküdt, és még egy ember kórházba szállítás közben halt meg. Több mint harminc sebesültet ápolnak a stockdale-i kórházban, ahová helikopterekkel és mentőkkel szállították őket. Több sebesült válságos, életveszélyes állapotban van. Az orvosok nem adtak ki közleményt az állapotukról. A kormányzó elmondta: a halottak között ötéves és hetvenkét éves áldozat is van, életét vesztette egy várandós asszony és a lelkipásztor tizennégy esztendős lánya is. 

Ann Stefanek, az amerikai légierő szóvivője közölte: az ámokfutó korábban az amerikai légierő tagja volt, 2010-től elbocsátásáig a légierő egyik új-mexikói támaszpontján a logisztikai részlegnél teljesített szolgálatot. A szóvivő közölte azt is, hogy Kelleyt 2012-ben hadbíróság elé állították, mert rátámadt a feleségére és a gyermekére. Ezt követően lefokozták, majd később elbocsátották a légierőtől. Stefanek szóvivő az elbocsátás pontos dátumát nem közölte. 

A rendőrség a vasárnap esti újabb tájékoztatóján közölte azt is, hogy Kelley 2016-ban vásárolta a fegyvert, és bár San Antonio mellett lakott, egy coloradói lakcímet adott meg. A szükséges rubrikába pedig azt írta be, hogy büntetlen előéletű. 

A rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai vasárnap átkutatták az ámokfutó lakását, és amerikai sajtójelentések szerint vizsgálják a közösségi oldalakat is.

Az AP amerikai hírügynökségnek rendőrségi források kizárták a terrortámadás lehetőségét.

Vasárnap este Sutherland Springsben virrasztást tartottak a tömeggyilkosság színhelyén, a baptista templom mellett. 

A Tokióban tartózkodó amerikai elnök, Donald Trump Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését az áldozatokkal és családtagjaikkal, majd japán üzletemberekkel tartott találkozója utáni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: “ördögi tett volt, amelyet azon a szent helyen követtek el, ahol az áldozatok és családtagjaik fohászkodtak. Szavakba sem tudjuk önteni azt a fájdalmat és gyászt, amelyet mindannyian érzünk, és elképzelni sem tudjuk azoknak a szenvedését, akik szeretteiket veszítették el”. Az elnök hozzátette: “ilyen időkben” az amerikaiak azt teszik, amiben a legjobbak. “Összefogunk. Összekapaszkodunk, és könnyeinken és szomorúságunkon keresztül mutatjuk meg, hogy erősek vagyunk” – hangsúlyozta. 

Trump kormányzatának teljes támogatását ígérte “a nagyszerű Texas államnak és a helyi hatóságoknak e szörnyű bűncselekmény feltárásához”. Az elnök nem sokkal ezt követően közleményben ismételte meg mindazt, amit az újságíróknak elmondott. 

Barack Obama volt elnök is Twitter-üzenetet tett közzé. A volt elnök “gyűlöletből fakadó cselekedetnek” minősítette a történteket, és leszögezte, hogy “Amerika együtt gyászol a családokkal”, és a túlélők jobbulásáért szorít. “Isten adjon nekünk bölcsességet, hogy konkrét lépéseket tegyünk az erőszak és a fegyverek számának csökkentése érdekében” – tette hozzá Obama. 

Az ő elnökségének idején, 2015-ben egyébként szintén követtek el tömegmészárlást egy templomban, a dél-karolinai Charlestonban: a 22 éves Dylan Roof 2015. június 17-én nyitott tüzet fekete hívőkre bibliaóra idején, és megölt kilenc embert. A támadót azóta halálra ítélték.