Ország-világ

2012.02.07. 16:01

Tíz új célállomásra indít járatot a Wizz Air

A bukaresti mellett további kilenc új célállomásra indít járatot Budapestről a Wizz Air.

MTI

A már bejelentett bukaresti mellett további kilenc új célállomásra indít járatot Budapestről a Wizz Air diszkont légitársaság, és az idén 2,3 millió utassal számol - közölte [namelink name="Váradi József"], a Wizz Air vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A tíz új útvonal: Malaga, Kolozsvár, Bukarest, Varsó, Szófia, Larnaka, Heraklion, Zakintosz, Rodosz és Thesszaloniki. A kapacitások bővítése közvetlenül 400, közvetve mintegy kétezer munkahelyet jelent.

Pénteken, a Malév leállásának napján a vezérigazgató még kétmilliós idei utasforgalomról beszélt. A vezérigazgató a pénteki öthöz képest most egy újabb, hatodik repülőgép érkezéséről is beszámolt.

Szinte minden piacon bővít a Wizz Air, így a múlt évi 11 millióval szemben 12,5-13 millió utas várnak az idén - közölte Váradi József.

Újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a nap folyamán tartott "toborzójukra" 150 Malév-pilóta jelentkezett. A vezérigazgató megjegyezte, jelenleg is 50-60 magyar pilóta dolgozik a Wizz Air más országokban lévő bázisain. A légitársaságnak nyolc közép-kelet-európai országban van bázisrepülőtere.

Váradi József elmondta, már kérvényezték a magyar hatóságnál a járatindítási jogokat Tel-Avivba, Kijevbe, Moszkvába és Isztambulba. Addig üzemeltetnék ezeket - ha megkapják a jogokat -, amíg egy új nemzeti légitársaság igényt nem tart rájuk.

A vezérigazgató szerint "gyors mozgásba lendült a piac" a Malév leállása után, ezért növeli kapacitásait a Wizz Air is. A Budapestről induló járatok száma heti 67-ről 148-ra emelkedne 2012 nyarára. Az új célállomások között lesz olyan, amit szezonálisan repül a fapados légitársaság.

Váradi József, aki korábban a Malév vezérigazgatója is volt, kifejtette: nincs szándék a Malév slotjainak, azaz repülőtéri leszállási és felszállási időpontjainak megvásárlására, számukra a Tel-Avivba, Kijevbe, Moszkvába és Isztambulba szóló járatindítási jogok fontosak.

Hangsúlyozta azt is, hogy a magyar nemzeti légitársaság leállását követő helyzetben különösen fontos, hogy az iparágat érintő döntések átláthatóak legyenek, érvényesüljön az egyenlő elbírálás elve, és a különböző jogok szétosztása transzparens módon történjen. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság számára az egyik legérzékenyebb téma a légi közlekedés, amit jelez, hogy most is számos légi fuvarozó esetében folyik vizsgálat.

Arra az újságírói felvetésre, hogy volt Malév-vezérként most a cég leállásán nyer teret a Wizz Air, Váradi József hangsúlyozta, hogy üzemelésük 88 százaléka nem Magyarországhoz kötődik.

Kijelentette: nem érez felelősséget a kialakult helyzet miatt".

A Boeing-737 Next Generation repülőgépek 2001-ben kötött - és most kifogásolt - lízingszerződésével kapcsolatban hangsúlyozta: 2001. szeptember 11-dike (az Egyesült Államok elleni terrortámadások időpontja - a szerk.) különleges helyzetet teremtett a légi iparban. Váradi József úgy fogalmazott: azelőtt és azóta sem voltak olyan kedvezők a bérleti feltételek, mint akkor. A szerződést három évre kötötték, és nincs információja arról, hogy azóta mi történt.

Címkék#repülés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában