Szudán

2021.11.30. 17:21

Tízezrek tüntettek Kartúmban a katonai diktatúra ellen

Több tízezren tüntettek kedden Kartúmban az októberi államcsínyt követő katonai diktatúra ellen; a szudáni biztonsági erők könnygázt vetettek be a tüntetők ellen.

Az ellenállási bizottságok annak ellenére hívták össze a tiltakozó megmozdulást, hogy november 21-én a katonai vezetők és Abdalla Hamdok miniszterelnök között megegyezés született a megbuktatott, majd házi őrizetbe helyezett civil kormányfő hivatalba történő visszahelyezéséről, és több, a hatalomátvételt követően elfogott politikust szabadon engedtek.

Az október 25-i katonai hatalomátvétel véget vetett a polgári szervezetekkel Omar el-Bésir egykori diktátor 2019-es megbuktatását követően kialakított együttműködésnek. A nyugati nagyhatalmak bírálták a puccsot és felfüggesztették az országnak nyújtott segítséget.

Az állig felfegyverzett rendőrök behatoltak Kartúm központjába, ahol a menetelők vonultak az elnöki palota irányába. Az egyik főútvonalat lezáró és „katonák, vissza a kaszárnyába” jelszót skandáló demonstrálók egy kilométernyire voltak a valaha Bésir hivatalának is helyt adó épülettől, amikor a rendőrség könnygázgránátokat vetett be az oszlatáshoz.

Több más szudáni városban – így Port Szudánban, Kaszalában, Nyalában és Atbarában – is voltak tüntetések.

Az ellenállási bizottságok és a politikai pártok elutasították a Hamdok által aláírt megegyezést, aki azt ígérte, hogy szabadon bocsáttat több tucatnyi őrizetest, véget vet a megtorlásnak – amelyben eddig negyvenkét ember halt meg és több százan sebesültek meg – és megőrzi a több milliárdos külföldi segítséget. Biztosította, hogy különböző tartományokbók származó számos civil aktivistával, egyetemi tanárokkal tárgyal az új kormány felállításáról, amely a katonai vezető Burháni ígérete szerint kizárólag „technokratákból” áll majd.

Több, korábban szabadon bocsátott politikus is részt vett a tüntetésen. Moiz Hadra ügyvéd a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy Szálih es-Sejk és Iszmáil et-Tag politikusok ellen viszont valószínűleg izgatás címén vádat emelnek. Az ügyvéd elmondta, hogy egy kartúmi börtönben továbbra is fogva tartanak a szükségállapot alatt tartott tüntetéseken őrizetbe vett férfiakat, nőket és gyermekeket, és az ő kiszabadításukat is el szeretnék érni.

Abdel-Fattáh al-Burháni, Szudán legfőbb katonai vezetője szerint a hatalomátvételre azért volt szükség, hogy Szudán visszatérjen a átmenethez, és megjegyezte, hogy engedélyezik a békés tüntetéseket. Ígéretet tett a tiltakozások alatt történt halálesetek kivizsgálására.

A világ egyik legszegényebb országában, ahol az infláció havonta 300 és 400 százalék között mozog, az új hatalomnak kell meggyőznie a támogatásokat október 25-án felfüggesztő Egyesült Államokat és a Világbankot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában