várják a részleteket

2021.08.04. 12:46

Több gyermeket is megronthatott a jobbikos edző

Alaposan felkavarta a gyulai közvéleményt, hogy a Jobbik egy korábbi önkormányzati képviselő-jelöltjét gyermekpornográfia gyanújával tartóztatták le.

Túlzás nélkül az egész várost megdöbbentette, hogy egy közismert emberről, egy helyi karateedzőről kiderült, gyermekpornográfia gyanújába keveredett – mondta el a beol.hu-nak a helyi közéletet jól ismerő forrásuk.

Mint megírták, gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség egy gyulai férfi ellen, aki 2019-ben a Jobbik jelöltjeként egyéni körzetben indult a gyulai önkormányzati választáson. Azóta kilépett a pártból.

Ahogy kedden szinte óráról órára újabb részletek és találgatások kerültek nyilvánosságra, úgy nőtt az emberek elképedése is. Természetes, hogy ilyenkor rengeteg feltételezés és pletyka is elindult, ami keveredett a tényekkel.

Mint arról korábban beszámoltak,

helyben arról beszélnek, hogy a szóban forgó férfi öngyilkosságot kísérelt meg.

„Ha igaz, amit erről suttognak, akkor akár az felérhet egy beismerő vallomással is, a férfi lehet, hogy így akart elmenekülni a helyzetből, hiszen a nyomozás valószínűleg nem az elmúlt napokban, hanem sokkal korábban kezdődött, és ahogy érezte, szorul a hurok körülötte, úgy találhatta egyre kilátástalanabbnak a helyzetét. Ami még megdöbbentőbb hogy ez az ember nemrég még közéleti szerepre is vállalkozott ilyen háttérrel, és ami a legérthetetlenebb, hogy gyerekekkel foglalkozhatott” – tette hozzá.

 

Egy hölgy a hírportálnak elmondta, számára az a legszörnyűbb az esetben, hogy a férfi akár hosszú éveken keresztül zaklathatott gyerekeket. Szerinte rengeteg kérdést felvet, hogy senkinek nem tűnt fel mindez, vagy, akik esetleg sejthették, mit művel, nem szóltak, nem tettek semmit.

Ne legyen igaz, de akár több gyereket is „megsebezhetett”

– tette hozzá.

Egy hatvan körüli férfi úgy fogalmazott, a közvélemény most arra vár, hogy akár régi bűncselekmény, bűncselekmények is megoldódjanak.

„Amíg a nyomozás nem ér olyan szakba, hogy tényeket hozzanak nyilvánosságra, addig természetes, hogy sok a találgatás, de mindenki megnyugvást szeretne”

– mondta.

A férfi szerint a nyomozás már hónapok óta tarthatott, így biztosan összetett ügyről lehet szó. Olyanokkal is beszélt a napokban, akik azt mondták, korábban is furcsának találták az érintett férfi viselkedését, amit nem is tudtak hova tenni, de vagy féltek tőle, vagy nem gondolták, hogy ilyesmi előfordulhat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában