felsőoktatás

2020.10.09. 06:31

Több követelmény is fenntartható a CEU-val szemben

A kormány több korábbi követelményét is fenntarthatja a CEU-val szemben ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt hangsúlyozta, hogy a kabinet még vizsgálja az Európai Bíróság verdiktjét, amit Soros egyeteme kapcsán hozott. Közben a Századvég Alapítvány nyílt levélben kérte Brüsszelt, hogy határolódjanak el Soros György Európa- és magyarellenes megnyilvánulásaitól.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a kormány még vizsgálja a Soros-egyetem ügyében az Európai Unió Bírósága (EUB) által hozott döntést. Ezenkívül az Igazságügyi Minisztériumon keresztül a kabinet párbeszédet kezdeményez majd a bírósággal az ítélettel kapcsolatban (amely azt mondta ki, hogy a felsőoktatási törvény 2017-es módosítása sérti az uniós jogot), hogy annak megfelelő szabályozást fogadhassanak el – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi kormányinfón. Azzal kapcsolatban, hogy a tőzsdespekuláns arra utasította az EU-t, hogy legyen Magyarország tesztalany, és indítsanak próbapert ellene, Gulyás Gergely nyomatékosította: a próbaper ismeretlen fogalom az EU-ban, így nem értelmezhető a milliárdos kijelentése.

Közben a Századvég Alapítvány nyílt levélben kérte az Európai Bizottság és az Európai Parlament vezetőit, hogy határolódjanak el Soros György Európa- és magyarellenes megnyilvánulásaitól. Mint írták, a levelet az Európai Unió integritásának, valamint a közösséget alkotó tagállamok szuverenitásának megőrzése, illetve az ezeket fenyegető harmadik országbeli nyomásgyakorló szervezetek befolyásolási kísérletei elleni fellépés jegyében fogalmazták meg. Hangsúlyozták: az Európai Unióról szóló szerződés kimondja, hogy minden olyan hatáskör, amelyet nem ruháztak az unióra, a tagállamoknál marad. Külön kiemelték, hogy a nemzeti biztonság védelme az egyes tagállamok kizárólagos feladata.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász úgy értékelt, hogy az Európai Bíróság döntésének tükrében az Országgyűlés visszatérhet az eredeti kiindulóponthoz, s a következő feltételeket támaszthatja a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi működésével kapcsolatban: legyen a származási országában államilag elismert felsőoktatási intézmény, Magyarországon folytatott okleveles képzése legyen államilag elismert, működését pedig engedélyezte az Oktatási Hivatal.

„Ennek megfelelően a nemzetközi szerződés kötése, illetve a tényleges külföldi működés kikerülne a kritériumrendszerből. További lehetőség, hogy a jogalkotó az eredeti szándékát más, az uniós joggal összeegyeztethető rendelkezésekkel próbálja elérni. A hazai felsőoktatási intézmények egyenlő mérce szerinti működése azonban mint EU-s követelmény tükrében ez az alternatíva nehezen kivitelezhető” – fejtette ki a Századvég jogi szakértője. Hangsúlyozta: tény, hogy Soros György január végén jelentette be, globális szintű új egyetemi hálózatot hoz létre. „A magyar származású milliárdos ezt a szándékát az 50. világgazdasági fórumon közölte Davosban. Elképzelései szerint a megalakuló szervezet a Nyílt Társadalom Egyetemi Hálózat nevet kapná, és világszerte az oktatást és a kutatást próbálná integrálni a felsőoktatási intézmények között. Mindez pedig szembemegy a szuverén nemzetállamok oktatási kormányzatainak alapvető érdekével” – tájékoztatott ifj. Lomnici Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában