Bejrúti robbanás

2020.08.23. 18:27

Több mint ötszáz olasz katona érkezett Libanonba

Segélyszállítmány, egy tábori kórház és több mint ötszáz olasz katona érkezett Bejrútba, hogy az augusztus 4-i tragikus robbanást követő helyreállítási munkálatokban segédkezzen – közölte az olasz védelmi minisztérium vasárnap.

A segélyszállítmány szombat délután érkezett egy hajóval.

Az olasz minisztérium közölte, hogy Lorenzo Guerini tárcavezető hétfőn látogat Bejrútba.

Olasz katonák már évek óta állomásoznak Libanonban az ENSZ 12 ezer fős UNIFIL békefenntartó egységének részeként. A misszió olasz parancsnokság alatt áll.

A bejrúti kikötőben augusztus 4-én történt a katasztrófa, amelyben több mint 2700 tonna, a kikötőben évek óta különösebb óvintézkedések nélkül tárolt ammónium-nitrát robbant fel. A több mint 180 halálos áldozatot és 6000 sebesültet követelő katasztrófa a főváros kórházaiból kettőt súlyosan megrongált. A robbanást követően megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma is. A libanoni hatóságok válaszul kijárási korlátozásokat rendeltek el. Az országban eddig mintegy 12 ezer 200 fertőzöttet jelentettek.

Kuvait bejelentette, hogy segít újjáépíteni a robbanásban megsemmisült gabonatározót. A 120 ezer tonna befogadóképességű építmény Libanon egyetlen nagykapacitású tározója volt. Megsemmisülése súlyos probléma a gazdasági nehézségekkel küszködő országban.

Raul Nehme ügyvivő libanoni gazdasági miniszter ugyanakkor biztosította a lakosságot, hogy nem kell liszt-, vagy kenyérhiánytól tartani. Libanon gyakorlatilag teljesen importra szorul ezekből a termékekből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában