Ország-világ

2015.06.19. 22:26

Több mint tízezren írtak alá az Altus Zrt. uniós megbízása ellen

Véleményük szerint Gyurcsány Ferenc az Altus Zrt.-én keresztül "saját önös politikai érdekeit kívánja majd érvényesíteni".

Két hónap alatt több mint tízezer állampolgár írta alá az Oikosz Alapítványnak az Altus Zrt. uniós megbízása ellen megfogalmazott petícióját, melyet a szervezet elnöke pénteken az Európai Bizottság magyarországi képviseletéhez is eljuttatott - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek esti Híradójában.

[namelink name="Nagy Ervin"] azt mondta: véleményük szerint [namelink name="Gyurcsány Ferenc"] az Altus Zrt.-én keresztül "saját önös politikai érdekeit kívánja majd érvényesíteni", amikor az Európai Bizottság megbízásából a magyar fejlesztéspolitikai döntéseket elemzi, illetve jelentéseket készít róla.

Az alapítvány elnöke kiemelte: azért írtak levelet, mert aggályosnak találják, hogy "egy aktív baloldali politikus, egy ellenzéki politikus és annak százszázalékosan tulajdonolt cége, az Altus Zrt. egy olyan megbízást kap, ami mindenképpen politikától független, objektív munkát igényel". Ez mindenképpen problémát jelent - tette hozzá Nagy Ervin.

Pénteken délután az Oikosz Alapítvány elnöke a tiltakozó aláírásokat és a nyílt levelet az Európai Bizottság magyarországi képviseletére vitte és arra kérte a kirendeltség illetékesét, hogy juttassák ki Jean-Claude Junckernek, a bizottság elnökének. Nagy Ervin hozzátette: abban bíznak, hogy az Európai Bizottság elnöke felülvizsgálja a megbízást.

A szervezet honlapja szerint - ahol nyílt levelüket is közzé tették - az alapítvány vezetője: Nagy Ervin filozófus-politológus, megbízott egyetemi előadó, felnőttképző iskolai tanár. A PolgárPortál mellett rendszeresen publikál más blogokban és a sajtóban is.

Az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt., amelynek vezérigazgatója Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnökének felesége, tavaly nyert el tanácsadói megbízást az EU 2014 és 2020 közötti fejlesztési programjainak ellenőrzésére.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) április 20-án fordult nyílt levélben Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez. A CÖKA azt követelte, hogy zárják ki az Altus Zrt.-t a Magyarországot érintő EU-támogatások ellenőrzéséből, illetve hozzák nyilvánosságra a pályázat elbírálóinak névsorát, mutassák be a beadott pályázatokat és tegyék közzé az értékeléssel összefüggő összes adatot. Kedden, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnöke felszólította az Altus Zrt.-t, hogy lépjen vissza az Európai Bizottsággal megkötött szerződéstől.

Korábban több kormánytag és kormánypárti politikus is aggályait fejezte ki a volt miniszterelnök, s a DK jelenlegi elnökének uniós megbízása miatt, s úgy vélték Gyurcsány Ferencnek vissza kellene adnia az Altus-megbízást.

Csütörtökön [namelink name="Lázár János"] Miniszterelnökséget vezető miniszter azt kérte Gyurcsány Ferenctől, hogy tisztázza, kik a konzorciumi tagok az Altus Zrt. által elnyert uniós projektben. Lázár János sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg, hogy Gyurcsány Ferenc megtévesztette az Európai Bizottságot, ugyanakkor a testülettől minden, a megbízással kapcsolatos dokumentum nyilvánosságra hozatalát kérte. A tárcavezető azt mondta: szeretné, ha a DK elnöke is nyilatkozna, hogy a tulajdonában álló cég konzorciumi partnerei között van-e olyan, amely korábban csődeljárás alatt állt, visszaélésbe keveredett, eljárás folyt ellene, vagy az Európai Unió csalás elleni hivatala őt vagy vállalkozását csalás miatt listára tette.

Címkék#Gyurcsány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában