Több tengerész meghalt a Fekete-tengeren egy hajószerencsétlenségben

Legalább hat tengerész életét vesztette hétfőn egy panamai zászló alatt hajózó teherhajó szerencsétlenségében Törökország fekete-tengeri partvidéke előtt - jelentette az Anadolu török hírügynökség török tisztségviselőkre hivatkozva.

Osman Kaymak, Samsun tartomány kormányzója újságíróknak elmondta: az összesen tizenhárom fős legénységből a török parti őrség hét matrózt élve ki tudott menteni, de a hajó kapitánya a halottak között van. A teherhajó a török partoktól 80 tengeri mérföldre (150 kilométer) süllyedt el. A DHA török hírügynökség szerint a mentési munkálatokban két hajó és négy helikopter vett részt.

Az Anadolu szerint a legénység tagjai közül kilencen ukrán, ketten-ketten pedig azeri, illetve orosz állampolgárok voltak.

A kormányzó elmondta, hogy a legénység kimentett tagjai jó állapotban vannak. Szavai szerint megpróbálják a holttesteket is kiemelni, de félő, hogy többen a kétezer méteres mélységbe süllyedt hajóroncsban rekedtek.

A Volga-Balt nevű teherhajó az oroszországi Azovból a törökországi Samsun kikötőjébe tartott. A hajó 3300 tonna szenet szállított.

Spanyolországban lett öngyilkos a magyar alvilág ismert alakja
K. F. Roland spanyolországi otthonában végzett magával – tudta meg a PestiSrácok.hu.
Lövöldözés volt az amerikai tengerészgyalogság egyik támaszpontján Kaliforniában
A hírt az FBI közölte.
Kövér László: indokolatlanok a felhatalmazási törvényt ért kritikák
A magyaroknak a politikai intézményekbe, a kormányba vetett bizalma erősebb, mint az európai átlag – mondta a házelnök.
A közmunkával feldíszítik és táplálják Ópusztaszert
Feldíszítik és élelmiszerrel látják el a falut.
Törölték a székesfehérvári öttusa Eb-t
Nem rendezik meg idén az öttusázók Európa-bajnokságát, melyet eredetileg június-július fordulóján bonyolítottak volna le Székesfehérváron.
Idén kevesebb film szerepel a Velencei Filmfesztiválon
Az alkotások listáját július 28-án hirdetik ki Rómában.