Ország-világ

2013.09.07. 18:21

Tőkés: az erdélyi magyarságot akarják megfélemlíteni román állami kitüntetése visszavonásával

A román politikai vezetők meg akarják őt fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől. Szerinte ez az erdélyi magyar közösség megfélemlítésének szándékát jelzi.

MTI

[namelink name="Tőkés László"] európai parlamenti képviselő az erdélyi magyar közösség megfélemlítésének szándékát látja abban, hogy a román politikai vezetők meg akarják őt fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől - derült ki az EP-képviselő nyilatkozatából, amelyet sajtóirodája szombaton tett közzé az MTVA Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) honlapján.

"Azért aláznak meg emberségemben, azért hangzik el ellenem ismételten ádáz gyűlöletbeszéd, valós érdemeimtől azért akarnak megfosztani, mert magyar vagyok, és - mint a jó román a románsága mellett - a magyarságomért kiállok" - fogalmazott nyilatkozatában Tőkés László, arra utalva, hogy több román politikus indítványozta: vonják vissza tőle román állami kitüntetését, amelyet az 1989-es romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért kapott 2009-ben.

Tőkés Lászlót azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, amikor azt javasolta: Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

A temesvári református gyülekezet egykori lelkésze a Ceausescu-diktatúra falurombolási terve elleni egyházmegyei felhívás 25. évfordulója alkalmából reagált a személyét ért "vehemens román támadássorozatra".

"1989-es temesvári forradalmi érdemeimért nekem ítélt Románia Csillaga érdemrend visszavonásával akarnak példát statuálni, saját politikai érdekből, illetve az önrendelkezési jogait egyre erőteljesebben követelő magyar közösség megleckéztetése és megfélemlítése céljából" - olvasható Tőkés László nyilatkozatában.

1988. szeptember 6-án, az – akkori nevén – Nagyváradi Református Egyházkerület temesvári egyházmegyéjének aradi közigazgatási értekezletén Molnár János és Tőkés László kezdeményezésére a lelkészi kar szinte egyhangúsággal fogadott el egy felhívást, amelyben Ceausescu ördögi terve, a falurombolás ellen tiltakoztak. A múlt század 80-as éveiben az Arad központú Temesvári Református Egyházmegye lelkészeinek memoranduma volt az egyetlen helyi, szervezett, nyilvános és testületi fellépés a nemzetközi felháborodást kiváltó romániai, úgynevezett területrendezési és szisztematizálási tervvel szemben - mutat rá a KMS honlapján közzétett közlemény.

Címkék#Erdély

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában