Ország-világ

2010.01.01. 15:37

Törökország visszaköveteli Szent Miklós csontjait

Törökország vissza fogja kérni Olaszországtól Szent Miklós csontjait, amelyeket a második évezred kezdete óta Bari városának a szentről elnevezett székesegyházában állítottak ki - idézi a kulturális minisztérium szavait a pénteki török sajtó.

MTI

A később Mikulássá vált Szent Miklós Kis-Ázsiában, az egykori Mürában (ma a törökországi Demre) született. "Múzeumot építünk a városban, ezért természetesen az első, hogy visszakérjük Mikulás földi maradványait" - mondta Ertugrul Günay kulturális és idegenforgalmi miniszter a Milliyet című napilapnak adott interjúban.

A múzeumépítés ideje még nem tisztázott, az azonban bizonyos, hogy a vidék történelmi nevezetességeinek - elsősorban a lükiai és bizánci kultúra emlékeinek - ad majd otthont. A miniszter kijelentette, hogy ezért, miután szakértők tanulmányozzák a problémát, a török állam vissza fogja követelni a szent csontjait.

"A csontokat itt állítjuk majd ki, nem pedig egy kalóztanyán" - utalt a miniszter a dél-olaszországi városra.

Demre V. században épült, majd a XI. században felújított bizánci székesegyháza rendkívül népszerű a turisták - főleg az Oroszországból érkezők - körében. Szent Miklós mürai érsek a IV. században élt, személyét számos legenda övezi. Ereklyéit a XI. században a keresztes háborúk idején kalózok vitték Olaszországba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában