Megmaradás és gyarapodás

2020.08.07. 17:06

Történelmi egyezség jött létre a felvidéki magyar pártok között

Történelminek nevezett egyezség jött létre a felvidéki magyar pártok között, amely lehetővé teszi, hogy erősödjön a magyar érdekképviselet, s 2006 óta először egyetlen magyar párt induljon a szlovákiai választásokon.

Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken – írja a Magyar Nemzet. A megegyezés létrejöttét a három politikai csoportosulás vezetői közös sajtótájékoztatójukon jelentették be, egyaránt rendkívül fontosnak minősítve azt.

Forró Krisztián, az MKP elnöke szerint ez egy történelmi pillanat.

– Ez az első lépés ahhoz, hogy a felvidéki magyarság megmaradását és gyarapodását szolgáljuk

– fogalmazott Forró, hozzátéve: az egységes érdekképviselet csak kompromisszumok mentén alakítható ki.

Mint mondta: a tárgyalás során a felek egyetértettek abban, a felvidéki magyarság érdeke az, hogy ismét legyen egy erős magyar érdekképviselet. E közös párton belül munkacsoportok alakulnak majd, az egyik ilyennek a politikai program megalkotása lesz a feladata, egy másik pedig a közös párt szerkezetét hivatott megoldani – írja a Ma7 felvidéki magyar hírportál.

Sólymos László, a Most–Híd elnöke szerint a legfontosabb az, hogy egységes és demokratikus pártot szeretnének létrehozni, amely egy európai párt lesz erős kisebbségi és regionális képviselettel.

– A találkozón konstruktív vita zajlott. Nem arról ment a vita, hogy miképp akarjuk a másikat bedarálni, hanem arról, hogyan tudjunk erőinket egyesítve egy egységes képviseletet létrehozni

– fejtette ki.

Sólymos szerint az új pártban mindenki meg fogja találni a helyét, és biztos benne, hogy legalább olyan sokszínű lesz, mint amilyen a felvidéki magyar társadalom. – A legfontosabb, hogy együttműködjünk és megerősödjünk. Hosszú munka vár ránk, felelősségteljesen kell fellépni – nyilatkozta.

Mózes Szabolcs, a Magyar Közösségi Összefogás elnöke kifejtette: a három párt egy közös víziót dolgoz ki arra vonatkozóan, hogy az Európai Unióból érkező forrásokat a szlovák kormány úgy tudja felhasználni, hogy abból Dél-Szlovákiának és az ott élőknek is jusson.

A magyar politikai tábor kettészakadása eredményezte azt, hogy a 2010-es, 2012-es és 2016-os szlovákiai parlamenti választásokon csak Most–Híd tudta átlépni a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, az idei február végi voksoláson viszont már sem az MKP és az Összefogás szövetsége, sem a Most–Híd nem volt erre képes. (Igaz, az új pozsonyi kormány legnagyobb pártja, az OĽaNO képviseletében két magyar nemzetiségű honatyája van a törvényhozásnak.) A kudarcot követően az MKP és a Most–Híd élén is személycserék történtek, ez járulhatott hozzá a megbékéléshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában