Koronavírus

2020.03.31. 14:51

További korlátozásokat rendelt el a lengyel kormány

A 18 éven aluliak szülői felügyelet nélkül egyáltalán nem mehetnek ki.

További korlátozásokat rendelt el kedden a lengyel kormány a koronavírus terjedésének lassítása érdekében. A Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök által ismertetett intézkedések szerint ezután néhány kivétellel csak egyedül lehet sétálni, bizonyos órákban pedig csak a nyugdíjasok vásárolhatnak.

Lengyelországban múlt szerdától van érvényben részleges kijárási tilalom, amely nem vonatkozik a munkahelyre utazásra, a bevásárlásra és a hasonló nélkülözhetetlen feladatokra, köztük a rövidebb sétákra sem.

A kedd éjféltől kezdve különféle időpontokban hatályba lépő, legalább húsvétig érvényes szabályok fő elve az emberek közötti távolságtartás – hangsúlyozta Morawiecki. „Mindenáron szeretnénk elkerülni azt, ami nyugat-európai partnereinkkel történt” – jelentette ki, utalva az olaszországi, a spanyolországi helyzetre, valamint arra, hogy egyes országokban az orvosok kénytelenek dönteni, kinél alkalmazzák az életmentő terápiát.

A kormány fel akar készülni a fertőzések növekvő számára, egyúttal viszont laposítani szeretné a járvány alakulásának görbéjét, hogy kezelhetővé váljon a járvány – mondta Morawiecki.

Aláhúzta: még mindig sokan találkoznak az utcán, a hétvégén túl sokan mentek ki parkokba és hasonló, zsúfolt közterekre.

Az új szabályok szerint a 13 éven aluli gyerekekkel sétáló szülők, illetve a fogyatékos személyek kísérői kivételével a családtagokat is kétméteres távolságtartásra kötelezik az utcán. Eddig az utcán egyszerre csak két személy sétálhatott, közvetlen családtagok esetében többen is.

A 18 éven aluliak szülői felügyelet nélkül egyáltalán nem mehetnek ki. Bezárják a parkokat, korzókat, tengerparti strandokat, betiltják a városi biciklikölcsönzők működését.

A boltokban egyszerre csak háromszor annyi vásárló tartózkodhat, amennyi pénztár működik. Az üzletekben kötelező a védőkesztyű használata, 10 és 12 óra között kizárólag a 65 évnél idősebbek vásárolhatnak.

A postahivatalok minden egyes ablakánál csak ketten lehetnek, a zöldségpiacokon pedig hárman egy standnál. Az építőanyagot árusító üzleteket a hétvégeken, a kozmetikai, fodrászati, tetováló szalonokat hétközben is zárva kell tartani.

Az üzletekben és a benzinkutakon minden berendezést – a fizetési terminált, az üzemanyagtöltőt – minden egyes ügyfél után fertőtleníteni kell.

A nem a távmunkára átállt cégeknél legalább 1,5 méternyi távolságot kell biztosítani két munkahely között, kötelező a védő-, és fertőtlenítő eszközök használata.

Bezárják az összes szállodát és más szállásadó helyeket, kivéve a szolgálati célú épületeket, valamint azokat, amelyek az önálló lakással nem rendelkező karanténba helyezettek és az egészségügyi dolgozók elszállásolását biztosítják.

Kibővítik a karanténrendszert: a keddi naptól karanténba helyezettek vagy teljes elkülönítésben maradnak, vagy a 14 napos karantén a családtagjaikra is vonatkozik. A karanténba helyezetteket egy kötelezően letöltendő telefonos applikáció segítségével ellenőrzik.

A szabályok megsértéséért 5 ezer zlotytól 30 ezer zlotyiig (394 ezer – 2,4 millió forint) terjedő pénzbírság szabható ki, ismételt szabálysértés esetén szabadságvesztés is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában