bűnügy

2020.09.24. 18:58

Továbbra is nagyon sok a gyilkosság Mexikóban

Továbbra is rekordmagas a gyilkosságok aránya Mexikóban, százezer lakosra 29 jut – közölte a latin-amerikai ország statisztikai hivatala csütörtökön.

Összehasonlításul az Egyesült Államokban 2018-ban öt gyilkosság jutott százezer főre.

Mexikóban 36 476 embert gyilkoltak meg tavaly, tavalyelőtt pedig 36 685-en haltak meg bűncselekmény következtében.

A mexikói statisztikai hivatal által közzétett adatok általában magasabb értéket mutatnak, mint az ügyészségek havi bontásban közzétett adatai, részben mivel a központi intézet országszerte tételesen megvizsgálja a halotti anyakönyvi kivonatokat, részben pedig azért, mert más forrásokat is bevon összesítésének elkészítéséhez.

Az közlemény szerint idén is növekszik a gyilkosságok száma. Az év első nyolc hónapjában 24 116 gyilkosságot regisztráltak Mexikóban, ami másfél százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest (23 760).

Az országban évek óta véres bandaháború dúl a rivális drogkartellek között. A kormány 2006-ban vitatott katonai műveletet indított a befolyásos drogkartellek ellen. Azóta mintegy negyedmillió ember halt erőszakos halált, s negyvenezren tűntek el nyomtalanul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában