Ország-világ

2019.07.17. 22:58

Tragédia: apja golfütésétől halt meg egy 6 éves kislány

A kislány gyakran ment golfozni apjával, ez volt az egyik legkedvesebb közös időtöltésük.

MTI

Véletlenül eltalálta golflabdájával hatéves lányát egy amerikai férfi, a gyermek belehalt sérüléseibe.


A baleset hétfőn történt a Salt Lake Citytől 65 kilométerre délre fekvő Orem egyik golfpályáján, ahol apa és lánya együtt golfozott.


A golflabda a nyakánál találta el a kislányt, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba - közölte a helyi rendőrség illetékese.


Aria Hills nagybátyja a helyi televíziónak elmondta, hogy a kislány gyakran ment golfozni apjával, ez volt az egyik legkedvesebb közös időtöltésük.


"Egy szerencsétlen baleset volt. A kislány a lehető legrosszabb helyen volt, pontosan szemben az édesapjával" - mondta David Smith.


Steven Marett, a golfpálya vezetője a helyi újságnak elmondta, hogy többször látott már embereket, akiket eltaláltak golflabdával, de soha nem hallott ilyen súlyos sérülést okozó ütésről, vagy halálesetről.


"Teljességgel felfoghatatlan, kétségbeejtő, ami történt" - tette hozzá.


A rendőrség közölte, nem terveznek vádat emelni, mivel úgy tűnik, tragikus baleset történt.


(Lead-képünk illusztráció: Pixabay - a szerk.)

Címkék#baleset

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában