Koronavírus

2020.04.25. 07:08

Trump: Amerika kezd munkába állni

Az ország kezd munkába állni, de a társadalmi elkülönülés és a szájmaszk önkéntes viselete továbbra is fontos – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos sajtókonferenciáján a Fehér Házban pénteken este.

Az elnök fontosnak mondta az elővigyázatosságot és a higiéniai szabályok szigorú betartását.

Trump elmondta, hogy pénteken délután aláírta és ezzel törvényerőre emelte a kongresszus által elfogadott 484 milliárd dolláros gazdasági élénkítő csomagot. Azt emelte ki, hogy a csomagban elkülönítettek 30 milliárd dollárt a kis hitelintézetek és azok számára, amelyek kisebbségi vagy nagyon rossz helyzetben lévő közösségeket szolgálnak ki. Ezzel az afroamerikai és a spanyolajkú kisvállalkozókat megsegítő hitelintézetekre utalt.

Az elnök megemlítette azt is, hogy már több mint 80 millió amerikaihoz érkezett meg az a csekk, amellyel a szövetségi kormányzat nyújtott egyszeri készpénzes segítséget a nehéz helyzetbe került családoknak.

Egy négytagú család 3400 dollárt kap, s ez nagyszerű, és mindenki megérdemli

– fogalmazott.

Bejelentette, hogy mivel a lélegeztetőgépekből az Egyesült Államoknak immár többlete van, ezért más országokat is segít.

A szövetségi kormánynak 10 ezer lélegeztetőgép áll a rendelkezésére, de ha akarjuk, még ennél is több lehet

– mondta.

Hozzátette, hogy Washington most segíteni fog Mexikónak, Hondurasnak, Indonéziának, Franciaországnak, Spanyolországnak és Olaszországnak is.

A konferencián Mike Pence alelnök a vírustesztek fontosságát emelte ki.

Mint mondta:

egy hónappal ezelőtt 80 ezer amerikain végezték el a koronavírus-tesztet, de péntek reggelig már mintegy 5,1 millió amerikait teszteltek.

Stephen Hahn, az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetője bejelentette: a hivatal pénteken megadta az engedélyt az első, otthon végezhető tesztek használatára. A tesztet levélben küldik el a páciensnek, aki otthon egy vattapálcikával kenetet vesz, ezt levélben postázza az orvosnak, akitől majd megkapja az eredményt.

Újságírói kérdésre válaszolva Hahn elmondta: antitest-tesztekből már négyféle van forgalomban, és további teszttípusok forgalmazása várható. Az antitest-tesztekkel azt lehet kimutatni, hogy a szervezetben van-e a vírussal szembeni antitest, azaz ellenanyag, vagyis az illető átesett-e koronavírus-fertőzésen.

Mike Pence alelnök, aki a szokásoktól eltérően a rövid, alig egyórás sajtókonferenciát zárta, a járvány elleni küzdelem terén elért különleges és gyors előrehaladást dicsérte. Ez egy csapat, egy küldetés – mondta. Kiemelte a New York államban, New Jerseyben és Missouriban a járvány visszaszorításában elért eredményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában