Ország-világ

2017.07.04. 10:00

Trump elnöksége óta az amerikaiak egyre bizalmatlanabbak

Az Egyesült Államok nemzeti ünnepének előestéjén, hétfőn nyilvánosságra hozott egyik felmérés szerint az amerikaiak ma kevésbé bíznak az intézményekben, mint az elnökválasztás előtt, és rosszabbnak tartják a politizálás stílusát is.

A felmérést az amerikai közszolgálati rádió (NPR), a közszolgálati televízió (PBS) egyik tekintélyes politikai műsora és a New York-i Marist főiskola közvélemény-kutató intézete közösen készítette.


A kutatásból kiderült: tíz amerikai közül hét úgy gondolja, hogy tavaly novembere, azaz az elnökválasztás óta jelentősen romlott a civilizált viselkedés és stílus Washingtonban, és a megkérdezetteknek csak hat százaléka vélte úgy, hogy a fővárosi politika berkeiben jobb lett a politizálás stílusa. A válaszadók húsz százaléka szerint Washingtonban semmi nem változott.

A Demokrata Párt híveinek nyolcvan százaléka vélte úgy, hogy romlott a politizálás stílusa, a függetlenek hetven százaléka ugyanezt a véleményt fogalmazta meg, és a republikánus szavazók hatvanöt százaléka is ezen az állásponton van.


A felmérést készítők kíváncsiak voltak arra is, hogy az amerikaiak mennyire bíznak az intézményekben, a kormányzatban, a  törvényhozásban és a médiában. 


A megkérdezettek nagyon kis aránya bízik az amerikai demokrácia egyik pillérének tartott intézményrendszerben. A hírszerzés és a rendfenntartás szervezetei, például a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vagy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) iránti bizalom jobbára megmaradt, és a bíróságokban szintén bíznak: a megkérdezettek hatvan százaléka "valamilyen mértékben bízik", bár huszonöt százalékuknak nincs nagy bizodalma a bírósági rendszerben.

Lehangoló véleményeket összegeztek a kutatók a törvényhozásról és a kormányzatról. A megkérdezettek negyvenhat százaléka "nem nagyon" bízik a kongresszusban, és ez a bizalmatlanság a republikánusokban és a demokratákban egyaránt megvan, bár a republikánus szavazók bizalma nagyobb. Bizalmatlanság övezi a Trump-kormányzatot is: a felmérésre válaszolók negyvenegy százaléka "egyáltalán nem", húsz százaléka pedig "nem nagyon" bízik, és mindössze tizennégy százalékuk tartja "nagyszerűnek" a kormányzatot. 


A legnagyobb bizalomvesztést a média szenvedte el. A felmérésben résztvevők harminchét százaléka "egyáltalán nem", harmincegy százaléka pedig "nem nagyon" hisz a médiának. Alig nyolc százalékuk tartja hitelesnek a sajtót.

Címkék#FBI#cia#usa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában