tragédia

2021.04.23. 14:59

Tűz ütött ki egy indiai járványkórházban, tucatnyian meghaltak

Tucatnyi ember vesztette életét pénteken abban az indiai tűzesetben, amely egy koronavírusos betegeket ellátó Mumbai melletti kórházban keletkezett – közölte a helyi tűzoltóság egy tisztségviselője, miközben az ország a járvány eddigi legnagyobb hullámával küzd.

Indiában csütörtökön a világon eddig legmagasabb napi esetszámot jegyezték fel, 314 835 újonnan azonosított Covid-19-fertőzöttel, és tartani lehet attól, hogy a járvány terhe alatt roskadozó egészségügyi intézmények nem tudnak megbirkózni a rájuk háruló hatalmas feladattal. Az ország északi és nyugati államai, valamint a főváros, Újdelhi egészségügyi tisztségviselői egyaránt arra panaszkodnak, hogy a legtöbb kórházban fogytán van a betegek lélegeztetéséhez szükséges oxigén.

„Tizenkét ember halt meg a tűzben a legfrissebb információink szerint” – mondta el pénteken egy tűzoltósági forrás az esetről, amely a Mumbai egyik elővárosában található Vidzsaj Vallab kórház intenzív osztályán keletkezett.

Szerdán legkevesebb 22 koronavírus-fertőzött halt meg egy kórházban Mahárástra állam területén, miután szivárogni kezdett egy palack, és emiatt lélegeztetőgépekre kötött páciensek tucatjai maradtak oxigén nélkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában