Ország-világ

2020.08.13. 06:48

Újabb honvédelmi sportközpontok építését kezdi el a kormány

A magyar kormány 2017-ben döntött a honvédelmi sportközpontok fejlesztéséhez szükséges feltételek biztosításáról. Egy most megjelent kormányhatározat tizenhat helyszínt jelöl meg: az itt felépítendő központok jelentik a program első ütemét. Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos azt mondta, a haza védelme nemzeti ügy, a honvédelmi sportközpontok megépítésével pedig az a szellemiség is erősödik, amely a közösséget össze tudja tartani.

Újabb tizenegy honvédelmi sportközpont építését vette tervbe a kormány – de­rül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányhatározatból. Ezek

olyan lőterekkel is rendelkező multifunkcionális szabadidős sportlétesítmények lesznek, amelyek „közösségi programok, sportlövész, küzdősport, általános képességfejlesztő foglalkozások, valamint elméleti képzések megtartására lesznek alkalmasak”

– fogalmaz a határozat, amely ki is jelöli a helyszíneket. Ezek a következők: Kisvárda, Körmend, Nagykanizsa, Berettyóújfalu, Pécs, Sárospatak, Makó, Szekszárd, Székesfehérvár, Kecskemét és Zalaegerszeg. A tizenegy új honvédelmi sportközpont építésére költségvetési forrásokat csoportosítottak át.

A Beruházási Ügynökség 550 millió forintot költhet el az előkészítésre, amivel legkésőbb 2021 végéig kell elké­­­s­zül­nie. Ebből az összegből a pénzügyminiszternek az idei költségvetésből kilencvenmillió forintot kell biztosítania.

Simicskó István a Bátrak Ligája nyitórendezvényén az evezőgépet próbálta ki
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A megépült központok vagyonkezelője a Honvédelmi Sportszövetség lesz. Tavaly karácsonykor (egészen pontosan december 23-án) már öt sportközpont megépítését jelentette be a kormány.

Eszerint ilyen létesítmény épülne Balassagyarmaton, Újfehértón, Szarvason, Szigetváron és Baján. A mostani kormányhatározat szerint az összesen 16 honvédelmi sportközpont jelenti a program első ütemét – írja a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet: a magyar kormány 2017-ben döntött a honvédelmi sportközpontok fejlesztéséhez szükséges feltételek biztosításáról, valamint az első ütemben negyven létesítmény megvalósításáról az ország különböző területein.

A beruházási program három ütemben valósul meg. A kormányzati program idén február 28-án érkezett mérföldkőhöz, amikor Balassagyarmaton ünnepélyesen elhelyezték Magyarország első honvédelmi sportközpontjának alapkövét. A típustervek alapján épülő központok hasznos alapterülete mintegy 700 négyzetméter, mely magába foglal egy 138 négyzetméteres edzőtermet, melyhez egy 760 négyzetméteres lőtér is tartozik. Az emelet hasznos alapterülete több mint 160 négyzetméter, ahol egy hetven négyzetméteres oktatótermet is kialakítanak, ezenkívül minden épülethez megfelelő számú parkolóhely is tartozik. A tervezés során a Makovecz Imre által meghonosított organikus építészeti stílus is érvényesül.

Érdemes felidézni, hogy június végén a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos Baján, a volt Vaskúti úti laktanya közelében megépülő honvédelmi sportközpont alapkőletételén bejelentette: valamennyi járásban épül majd honvédelmi sportközpont (hazánkban 197 járás létezik, ebből 23 a fővárosban működik – a szerk.).

Simicskó István akkor azt mondta, a haza védelme nemzeti ügy, a honvédelmi sportközpontok megépítésével pedig az a szellemiség is erősödik, amely a közösséget össze tudja tartani. Hozzátette: a kormány lehetőséget kíván adni az embereknek, hogy a sporttevékenységet minél magasabb szinten és minél szélesebb körben élhessék meg, amelynek távlati célja egy sportoló nemzet felépítése, mivel kiváló teljesítményű sportolóinknak köszönhetően a sport nagy nemzeti kincsünk.

Európai gyakorlat

A honvédelmi sportközpontokkal kapcsolatban honlapján a Honvédelmi Sportszövetség azt írja: céljuk az, hogy a sportközpontokban állandó, összetartó közösségek alakuljanak ki, amelyek számos európai ország gyakorlatát követve több generáció, illetve család közös sportolásának, a szabadidő eltöltésének lehetőségét kínálják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában