átverés

2021.08.31. 07:50

Újabb mesével próbálkoznak az unokázós csalók

A rendőrség hatékony felderítésének és kommunikációjának köszönhetően az unokázós csalók rendre kénytelenek újabb mesét kitalálni, amivel becsaphatják a hozzátartozójuk miatt aggódó időskorúakat. Legújabban azzal próbálnak pénzt kicsalni, hogy egy bűncselekménybe keveredett hozzátartozót kell az ügyvédjének az őrizetből kiváltani.

A hatékony hatósági fellépésnek köszönhetően az úgynevezett unokázós csalások elkövetői napjainkra szinte teljesen kiszorultak a fővárosból, vidéken próbálják hiszékeny áldozataikat becserkészni – írja a Magyar Nemzet.

A kiszemelt emberek a felvilágosító kampányoknak is köszönhetően azonban egyre többször ismerik fel a csalás jeleit, és szakítják meg a bűnöző telefonhívását, így azok újabb és újabb mesékkel kénytelenek próbálkozni. Mint például az a két nő is, akiknek az Érdi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatását.

A Pest megyei Főügyészségtől tudjuk, a megalapozott gyanú szerint

a nők ismeretlen társai augusztus 23-án, a délutáni órákban felhívtak egy időskorú, Tárnokon lakó asszonyt, és elhitették vele, hogy fia drogügyletbe keveredett. Azt állították, hogy a sértett gyermeke a rendőrségen van, és ahhoz, hogy elengedjék, az összes pénzét és ékszerét át kell adnia a fia ügyvédjének.

Felhívták az idős asszony figyelmét arra is, hogy az értékeket tegye egy lezárt borítékba, hogy azt az ügyvéd egyik kollégája, aki elmegy hozzá, átvehesse tőle. A két nő autó­val Tárnokra ment, és amíg egyikük a járműben várakozott, a másik hamis néven, magát ügyvédnek kiadva átvett a sértettől a kért borítékban egymillió forintot, majd távoztak.Az érdi rendőrök példás felderítőmunkával egy nappal később elfogták az idős hölgynél megjelent két nőt, de addigra a sértett pénzének nyoma veszett. Az Érdi Járási Ügyészség az elkövetők szökésétől tartva, valamint a bűnismétlés, illetve a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a két nő letartóztatásának elrendelését.

Az idős emberek megtévesztésére szerveződött bűnözői körök által elkövetett bűncselekmények felderítésére 2018 novemberében hoztak létre egy speciális, 12 főből álló nyomozócsoportot a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

A munka gyümölcse tavaly ért be, amikor két bűnszervezet több mint nyolcvan tagját fogták el.

A BRFK speciális nyomozói a csalóktól több mint 51 millió forintot és ékszereket foglaltak le, így kártalanítani tudtak számos becsapott idős embert. Terdik Tamás vezérőrnagy, budapesti rendőrfőkapitány a lapnak adott interjújában mondta el, a nyomozócsoport megalakulása óta az unokázós módszerrel elkövetett csalások száma 66 százalékkal csökkent Budapesten, ami egyrészt az eredményes felderítésnek, másrészt a hatékony bűnmegelőzési kommunikációnak köszönhető.

Kezdetben a bűnözők még azzal hívták fel a kiszemelt idős korú áldozatot, hogy az unoka balesetet szenvedett, kórházban van, ezért nem tud személyesen telefonálni, de ő okozta a balesetet, és az általa okozott kárt szeretné megfizetni a károsultnak, hogy megússza a hatósági eljárást. A néhány százezertől akár több millió forintig terjedő „kárt” a nagyszülő gyakran segített is megtéríteni, és készpénzt, arany ékszert adott át a küldöncnek anélkül, hogy megbizonyosodott volna arról, valóban az unokája a baleset főszereplője.

Később a bűnözők magukat mentőtisztnek, orvosnak, majd rendőrnek, ügyvédnek adták ki, akik úgymond segítenek a hozzátartozónak, hogy megússza a baleset okozása miatti felelősségre vonást.

Amikor ez a mese is közismert lett, a csalók ismét újítottak, miszerint a hozzátartozó bűncselekményt követett el – például, mint a fenti esetben: drogügyletbe keveredett, őrizetbe vették, ám kellő mennyiségű pénzzel ki lehet hozni a fogdából.

A rendőrség ismételten figyelmeztet, ha gyanús telefonhívást kapunk, mielőtt bármit tennénk, győződjünk meg arról, hogy a hozzátartozónkról van-e szó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában