Visszatérő téma

2021.08.08. 11:30

Újra az Alaptörvényt támadják baloldali jogászok

Egyre többször lehet találkozni azzal a véleménnyel a baloldalon, hogy egy választási győzelem után a jogrendszer jelentős átalakítását kell végrehajtaniuk a balliberális pártoknak. Legutóbb Márki-Zay Péternek, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) miniszterelnök jelöltjének a rendezvényén vett részt az alaptörvényt már többször is kritizáló Fleck Zoltán és Vörös Imre is – számolt be róla a Mandiner.

Visszatérő téma a baloldalon, hogy az Alaptörvényt kritizálják és arról beszélnek, hogy a szivárványkoalíció pártjai előtt milyen lehetőségek állnak, hogy új alkotmányt írjanak, akár az ehhez szükséges kétharmados parlamenti többség nélkül. Ebben a diskurzusban szerepet kapnak a tudományos élet képviselői, többek közt Vörös Imre is, aki a mostani beszélgetésen úgy nyilatkozott: „ezzel az Alaptörvénnyel tovább nemigen lehet élni, meg kell tőle szabadulni”.

A héten megrendezett kerekasztal-beszélgetésen a volt alkotmánybíró az Alaptörvényt tehénlepényhez hasonlította, míg a Nemzeti Hitvallást zagyvadéknak titulálta.

Érdemes felidézni, hogy Vörös Imre jogi szemléletére fiatalkorában a kádári megtorlások egyik kulcsembere, Eörsi Gyula volt nagy hatással. Egy korábbi interjú során Vörös úgy fogalmazott: „Hála Eörsi Gyula professzor előadásainak, a civilisztika, a polgári jog szellemisége hamar megfogott.”

Eörsi Gyula a Rákosi-, majd a Kádár-diktatúra ismert jogalkotója volt, a Nemzeti Emlékezet Bizottság kutatása szerint az egyik agytrösztje volt annak a rendelkezésnek, amelynek révén az 1956-os események után létrejöhetett a forradalom résztvevőivel szembeni tömeges leszámoláshoz szükséges jogi intézményrendszer, a politikai különbíróságok rendszere.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a jogrendszer alapját támadó balliberális tudósok csoportjához tartozik Fleck Zoltán is, aki Márki-Zay Péter rendezvényén arról értekezett, hogy Magyarországon el kell indulnia egy delegitimációs folyamatnak, mivel szerinte az Alaptörvény nem legitim, épp ezért nem lehet demokratikusan kormányozni. A gyurcsányista jogszociológus felvetette: szakmai, politikai konszenzust kell kialakítani arról, hogy az Alaptörvény kukába való, mert a baloldalon is többen ki akarják kerülni ezt a kérdést. Emlékezetes, hogy Fleck még tavaly azt nyilatkozta: „nagy valószínűséggel egy ’22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után”.

Emlékezetes, hogy korábban Kis János filozófus, az SZDSZ egykori elnöke a HVG.hu-n megjelent írásában szintén arról beszélt, hogy milyen lehetőségei lennének az alkotmányozásra a baloldalnak, a kellő többség híján. Kis szerint egy semmisségi törvény elfogadásával a sarkalatos törvényeket hatályon kívül helyezhetne egy baloldali többségű, de kétharmaddal nem rendelkező parlament.

Rajtuk kívül Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány egykori igazságügyi minisztere is beszélt már arról, hogy szerinte a baloldali erőknek nem kell az alkotmánymódosításhoz szükséges, kétharmados többséggel rendelkezniük a jogrendszer átalakításához, mivel ezt a kérdést máshogy is meg lehet közelíteni, mivel a jövő évi választás után egy új kormánynak a jogrendszer teljes átalakítását kell végrehajtania.

Egy másik baloldali jogász, Magyar György ugyancsak arról értekezett korábban, hogy egy balliberális választási győzelem után trükközéssel kell átírni az alaptörvényt. Az előválasztás lebonyolításáért felelős Civil Választási Bizottság elnökeként is tevékenykedő ügyvéd szerint ha sikerülne az ellenzéknek akár csak egyszerű többséghez is jutnia, akkor azonnal hozzá kell nyúlnia az alaptörvényhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában