Hallgassa élőben!

Újra előzetesben az emberölési kísérlettel vádolt képviselőjelölt

Ismét elrendelte a Nyíregyházi Törvényszék annak az emberölés kísérletével vádolt férfinak az előzetes letartóztatását, aki az Összefogás Párt képviselőjelöltjeként indult az országgyűlési választásokon, így mentelmi joga miatt ideiglenesen szabadlábra került.

Toma Attila, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, az előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt K. Gy. előzetes letartóztatását március 20-án megszüntették, mivel a vádlott képviselőjelöltként indult az országgyűlési választáson és az eljárást a mentelmi joga miatt nem folytathatták.

A választások után a büntetőeljárás újraindult és hétfőn döntés született a korábban alkalmazott kényszerintézkedésről – ismertette a sajtószóvivő. A bíróság egyaránt megalapozottnak látta a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélyét. Ezért – az elsőfokú eljárás befejezéséig – ismét elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását, aki a tárgyalóteremből már nem is távozhatott szabadon.

Az MTI kérdésére a sajtószóvivő korábban azt közölte, hogy a vádlott az Összefogás Párt országos listáján szerepelt képviselőjelöltként.

A vádirat szerint a vádlott 2015. február 25-én konyhakéssel, majd baltával életveszélyesen megsebesítette élettársát. A dulakodás közben a vádlott a késsel élettársa nyakát próbálta megszúrni, majd a balta tompa végével a vérző sértett fejére ütött, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A végzés a vádlott és védője fellebbezése miatt nem jogerős.

Szijjártó: tizennyolc magyar szurkolóból tizenhatot elengedett már a német rendőrség
Szokatlanul és megdöbbentően ellenséges, inkorrekt hozzáállást tapasztaltak a bajor hatóságok részéről – jelentette ki a külügyminiszter a tegnapi meccs nyomán.
Merész! Mihalik Enikő melltartó nélkül pózolt az ágyban
Nemsokára megszületik a kislánya.
A templom felújítására gyűjtenek a koncerten
Jótékonysági koncertet rendeznek Makón az újvárosi római katolikus templomban az épület felújítására vasárnap este.
Rossi 9 felett, olvasóink szerint Schäfer volt a legjobbunk
A Nemzeti Sport Online szavazói nagyon elégedettek voltak a válogatott teljesítményével.
Szlovéniában is megjelent a vírus delta variánsa
A mutációt már 18 mintában azonosították.
Filmvetítéssel is várják a látogatókat a Terror Háza Múzeumban
Szombaton az intézmény este hat órától hajnali kettő óráig tart nyitva.