még nincs vége a járványnak

2021.07.01. 14:23

Újra nőni kezdett a fertőzöttek száma Európában

Tíz hét folyamatos csökkenés után ismét nőni kezdett Európában a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója, a járvány újabb hullámának veszélyére figyelmeztetve.

Sajtótájékoztatóján Hans Kluge elmondta, hogy a múlt héten 10 százalékkal nőtt az újonnan regisztrált fertőződések aránya,

a növekedést pedig az utazásokkal, összejövetelekkel és a társadalmi távolságtartásra vonatkozó korlátozások enyhítésével magyarázta.

Kiemelte, hogy miközben Európában megjelent a járvány delta variánsa, a kontinensen még mindig milliók nincsenek beoltva, s leszögezte: elkerülhetetlen a járvány újabb hulláma, ha az emberek fegyelme lanyhul.

A fokozottabban fertőzőképes, először Indiában azonosított vírusmutációt már Európa több országában azonosították, a variáns okozta megbetegedések miatt pedig néhány helyen ismét szigorítottak a járványügyi rendelkezéseken.

A WHO részéről kiemelték azt is, hogy augusztusra a járványügyi korlátozások nagy részét várhatóan feloldják, jóllehet a térségben élők jelentős része erre az időre még mindig nem lesz teljesen beoltva.

A világszervezet adatai szerint a kontinensen élők csupán 24 százaléka kapta meg valamelyik vakcina mindkét dózisát, az idős lakosság fele, valamint az egészségügyi dolgozók 40 százaléka pedig továbbra sincs megfelelően védve.

„Ilyen számok mellett a pandémia még korántsem ért véget. Hiba lenne az ellenkezőjét feltételezni”

- szögezte le Kluge.

Catherine Smallwood, a WHO európai részlegének rendkívüli helyzetekkel foglalkozó vezetője szintén hangsúlyozta a megelőzés fontosságát, kiemelve a teszteléseket és a kontaktkutatást, hozzátéve, hogy a járvány elleni legfontosabb fegyver az oltás.

Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) a múlt héten azt közölte, hogy idén nyáron vélhetően a delta variáns lesz a meghatározó Európában, s a mutáció augusztus végéig akár az újonnan azonosított fertőzések 90 százalékát is okozhatja.

Az ECDC szerint a delta változat (B.1.617.2) 40-60 százalékkal fertőzőbb, mint az Angliában azonosított alfa (B.1.1.7) variáns, a kutatások pedig megegyeznek abban, hogy a kétdózisú oltások első adagja csak korlátozott védelmet nyújt ellene.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában