Ország-világ

2014.09.11. 13:18

Ukrajnai gázolajvezetéket vesz a Lukoil egy másik orosz cégtől

A cég a Transznyeftytől azt az ukrán leányvállalatát vásárolja meg, amely vezetéken gázolajat továbbít orosz és fehérorosz termelőktől Ukrajnába, és Ukrajnán át az Európai Unióba, köztük Magyarországra.

A Vedomosztyi című orosz napilap csütörtöki közlése szerint [namelink name="Vagit Alekperov"], a Lukoil elnöke néhány napja levélben fordult [namelink name="Vlagyimir Putyin"] államfőhöz az engedélyért, amit meg is kapott.
Az ügylet pénzügyi részletéről semmit nem tudni.

"A Lukoilnak azért van szüksége a vezeték feletti ellenőrzés megszerzésére, hogy biztosítva lássa a gázolaj továbbítását" - mondta az ügyet jól ismerő, név nélkül nyilatkozó orosz kormányzati illetékes.

Ukrajna 2011 óta próbálkozott elismertetni tulajdonjogát az országon át haló vezetékre. A Transznyefty áprilisban már majdnem "befagyasztotta" leánycége működését, erre azonban nem került sor, mert időközben egy ukrán fellebbviteli bíróság az orosz anyacégnek adott igazat.

A Lukoil az 1433 kilométer hosszú PrikarpatZapadTrans vezetéket veszi meg, amely tavaly 925 ezer tonna olajterméket - jórészt gázolajat - továbbított Ukrajnába és 815 ezer tonnát Magyarországra.

Beszámolók szerint azonban a szállítások jelentően visszaestek,
júniusban csupán 50 ezer tonna haladt át Ukrajnán át.

A Transznyefty orosz állami kőolaj-vezetékeket építő és működtető monopolcég számára a PrikarpatZapadTrans működtetése sok gonddal jár, az elmúlt öt évben 62,7 millió dollár kára keletkezett csak abból, hogy rendszeresen megcsapolják a vezetéket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában