Ország-világ

2009.11.17. 14:21

Utógondozott fiatalok képzését támogatja az EU

Csaknem félszáz, a gyermekvédelmi gondoskodás rendszerében élő utógondozott fiatal munkába állását, továbbtanulását, társadalmi beilleszkedését segíti az Európai Unió kedden, Budapesten ismertetett programja.

MTI

A projektet a Nonprofit Alapítvány és a Nemzetközi Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége (FICE) Magyarországi Egyesülete indította azzal a céllal, hogy a családotthonokban, nevelőszülőknél élő 18 év feletti fiatalok "saját lábra állását" segítse - mondta el Blumenfeldné Mikola Júlia, az egyesület elnöke a programot ismertető tájékoztatón.

A 2011 márciusáig tartó Első lépés - Kiút elnevezésű programot, melyen budapesti és Pest megyei fiatalok vehetnek részt, az EU 43 millió forinttal támogatja az Európai Szociális Alapból a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében.

A 45 kiválasztott utógondozott és a szakemberek személyre szabott tervet dolgoznak ki, majd a fiatalok több hónapon keresztül képzéseken, tanácsadásokon, személyiségfejlesztési tréningeken vehetnek részt, ahol egyebek mellett álláskeresési technikákat sajátíthatnak el, tanulási képességeiket fejleszthetik és informatikai alapismeret-képzést kapnak.

Jelenleg a gyermekvédelmi gondoskodás rendszerében több mint 17 ezer fiatal él, és egyre nő azoknak a száma, akik 18 éves koruk után is - úgynevezett utógondozottként - az ellátórendszerben maradnak, mert még nem készek az önálló életvitelre; megfelelő képzettség vagy munka, valamint lakhatás hiányában nem tudják magukat eltartani.

Az utógondozottak száma az elmúlt években többszörösére nőtt; ma már minden negyedik (24 százalék), a gyermekvédelmi gondoskodás rendszerében élő fiatal 18 év feletti. A gyermekvédelmi szakemberek munkáját nehezíti, hogy az utóbbi időben egyre több gyermek 15-17 éves korában kerül a vér szerinti családjától nevelőszülőkhöz vagy gyermekotthonba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában