eltűnt milliók

2020.02.11. 13:30

Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményeznek Gyurcsány ellen

A kormánypártok szerint tisztázni kell, hogy „ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók” a DK elnöke körül – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapest, 2020. február 9. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 16. évértékelõ beszédét tartja Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Hollik István azt mondta, az elmúlt napokban hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza „zavaros vagyonnyilatkozatát”, ez nem történt meg, pedig „valami nagyon nem stimmel” a DK elnökének pénzügyei körül.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc, aki szereti a nép egyszerű gyermekeként beállítani magát, az elmúlt négy évben több mint 2 milliárd forintot vett ki Altus nevű cégéből.

Az ellenzéki politikus 641 millió forintért vásárolt értékpapírt, csak a foglaló volt 225 millió forint „egy titokzatos ingatlanért”, továbbá „300 millió forintos osztalékadót emleget, meg hogy 200 millió forintot Gyurcsányné vagyonnyilatkozatában kell keresni” – sorolta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A DK elnöke azt is állítja – folytatta -, hogy 100 millióért „csinosította ki” az Apró-villát, „egy 100 milliós ház is felbukkan Kötcsén”, továbbá közlése szerint 70 millió forintot költött a gyermekei iskoláztatására, 80 milliót pedig a gyermekei lakására.

„Ezek a pénzügyek sok mindent bizonyítanak, de azt biztosan nem, hogy Gyurcsány Ferenc a nép egyszerű és átlagos gyermeke lenne”

- fogalmazott Hollik István, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferenc ezekhez a milliárdokhoz „rablóprivatizációnak köszönhetően” jutott hozzá, „a régi pártállami kapcsolatait kihasználva”.

A kommunikációs igazgató azt mondta: „akárhogy osztunk-szorzunk”, azt látni, hogy

Gyurcsány több százmillió forinttal nem tud elszámolni, a cégéből kivett ugyanis 2 milliárd forintot, de messze nem költött el ennyit, a különbözet viszont nem jelenik meg a vagyonnyilatkozatában, ezért tartják indokoltnak az eljárást.

A DK-elnök múlt vasárnapi évértékelőjét Hollik István úgy kommentálta: ez az évértékelő is megerősítette, hogy a balliberális pártok valódi vezetője Gyurcsány Ferenc.

Bojkott a Hír TV-vel szemben

Karácsony Gergely főpolgármester Hír TV-vel szembeni bojkottját a Fidesz kommunikációs igazgatója kérdésre válaszolva álszentségnek, kettős mércének nevezte.

Közölte: az a megengedhetetlen és felháborító, hogy Novák Katalin Fidesz-alelnököt Karácsony Gergely válaszra sem méltatta Jávor Benedeknek, Budapest brüsszeli irodavezetőjének kirekesztő, nőket sértő megjegyzése ügyében.

Európai néppárti tagság

A Fidesz európai néppárti tagsága ügyében – szintén kérdésre – Hollik István azt közölte: a Fidesz továbbra is azt tapasztalja, hogy a pártcsalád egyre inkább balra sodródik, pedig a magyar kormánypárt szerint a néppárt akkor tud újra sikeres lenni, ha visszatér a markáns kereszténydemokrata politizáláshoz. Fontos szempontnak nevezte, hogy a Fidesz német stratégiai szövetségesei a néppártban maradásra biztatják, de – jelezte – a tagságáról a végső döntést a magyar kormánypárt hozza majd meg.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 16. évértékelő beszédét tartja Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában