Egység a sokszínűségben

2021.05.01. 11:50

Varga Judit: Európát a keresztény nemzetek szövetségének álmodták meg

Európát a keresztény nemzetek szövetségének álmodták meg – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.

„Számunkra ez nem álom, hanem valóság, munka és cél, amiért mindig is dolgozni fogunk”

– fogalmazott Varga Judit, aki bejegyzésében azt is hangsúlyozta: Magyarország nélkül nincs egységes Európa.

Azt írta: 2004. május elseje sokak számára marad emlékezetes, hiszen ezen a napon vált Magyarország az Európai Unió tagjává.

„Úgy gondoltuk, egy olyan európai közösséghez csatlakoztunk, amely az EU alapítóinak szellemiségét tovább hordozva egy erős nemzeteken alapuló, erős Európát alkot majd”

– jegyezte meg.

A miniszter szerint azonban idővel bebizonyosodott, hogy az „elődeink által ránk hagyott örökséget nem mindenkinek áll érdekében megőrizni”. 2010-től konstruktív viták helyett „politikai boszorkányüldözés” vette kezdetét, ahol nem számít már a józan ész, és ahol a „párbeszédet felváltották az ideológiai megfontolásból indított rágalomhadjáratok”.

„A cél pedig mára nyilvánvalóvá vált: egy új, nemzetek feletti Európa létrehozása”

– mondta Varga Judit.

 

Az igazságügyi miniszter azt írta:

„minden nehézség és rosszindulat ellenére mi maradunk, még akkor is, ha sokan Brüsszelben az ellenkezőjét kívánják”.

Európa emlékezeteként, az alapító szerződések, a status quo őreiként „vigyázzuk Robert Schuman és Helmuth Kohl örökségét” – hangsúlyozta, hozzátéve:

„kitartunk, mert tudjuk, hogy Magyarország nélkül nincs egységes Európa”.

Varga Judit azt írta: bízik abban, hogy a következő hónapokban az Európa jövőjéről zajló viták új válaszokat tudnak adni a kontinens legnagyobb kihívásaira, legyen szó a koronavírusról vagy éppen a migrációról.

Addig is mindig észben kell tartani az EU mottóját: „Egység a sokszínűségben!”

– írta az igazságügyi miniszter, hozzátéve: ahol a sokszínűség legalább annyira fontos, mint az egység.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában