alapvető értékek

2020.11.16. 10:12

Varga Judit: Magyarország nem Európa ellen, hanem Európáért küzd

Magyarország soha nem Európa ellen, hanem éppen Európáért és gyermekeink, unokáink európai jövőjéért küzdött és küzd – írta Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán hétfő reggel.

Budapest, 2020. november 10. Varga Judit igazságügyi miniszter felszólal a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezésrõl szóló kormányzati elõterjesztés vitájában az Országgyûlés rendkívüli ülésén 2020. november 10-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

„Tisztázzunk néhány dolgot az uniós költségvetésről szóló végső döntéshez közeledve Magyarország és az unió viszonya kapcsán, hiszen a hosszú tárgyalások során az uniós intézmények, egyes tagállamok és a hazai ellenzék sok kérdést belekevert a számok közé” – fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, Magyarország az unió alapító atyáival egyetértve azt vallja, hogy Európa vagy keresztény és humanista lesz, vagy nem lesz.

A magyar és az európai emberek döntő többsége határozottan úgy véli, hogy Európának nem szabad feladnia identitását és azokat az alapvető értékeit, amiktől Európa a világ legélhetőbb kontinense

– közölte.

Magyarország a 2004-es uniós csatlakozáskor nem egy föderalista Európára, nem a globalizmusra és főleg nem az Európai Egyesült Államokra mondott igent, hanem

az erős nemzetállamokra épülő, egymást segítő és tiszteletben tartó szövetségre.

A csatlakozáskor nem adtuk fel a nemzeti szuverenitásunk azon részét, hogy eldönthessük, kivel akarunk együtt élni a saját hazánkban. Nem azért mondtunk igent az unióba történő belépésre, hogy Brüsszel meghatározhassa számunkra, hogy mit tartunk családnak, mit hívunk házasságnak és kik és milyen feltételekkel fogadhatnak Magyarországon örökbe gyermekeket – írta a miniszter.

Közölte: nem igaz, hogy a migrációs válság során Magyarország nem volt szolidáris a többi tagállammal, hiszen több százmilliárd forintot költött Európa határainak védelmére, és igyekszik helyben segíteni a bajba jutott embereken, mert úgy véli, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell a rászorulókhoz eljuttatni. Nem Magyarország támadta a többi tagállamot a migrációs politikájuk miatt, hanem fordítva – hangsúlyozta.

Varga Judit rámutatott:

nem Magyarország támadja Brüsszelt és más tagállamokat különböző, mondvacsinált jogállamisági köntösbe bújtatott vádakkal, hanem fordítva.

Nem mi kritizáljuk azokat a tagállamokat, ahol nincs alkotmánybíróság, vagy a kormány közvetlenül irányítja az ügyészséget, vagy ahol a politikai szereplők nevezik ki a bírákat, hanem fordítva. Nem mi kértük számon a jogállamiságot azon tagállamokon, ahol az utóbbi időkben folyamatosak a keresztények elleni brutális támadások és egyre gyakrabban fordulnak elő antiszemita atrocitások, hanem ők rajtunk – sorolta Varga Judit.

A miniszter rámutatott arra is, hogy szemben a magyar ellenzék állításával, az uniós támogatások, kohéziós források nem könyöradományok, hanem az uniós szerződések alapján Magyarországot jogosan megillető kifizetések.

Magyarország ezen forrásokért cserébe a csatlakozáskor rengeteg mindent vállalt, többek között: megnyitotta piacait, lemondott a vám- és egyéb bevételeiről, átültette a teljes uniós joganyagot, elfogadta a tőke szabad áramlását (ezzel lehetővé téve a tőkeerős nyugat-európai cégek korlátok nélküli beruházásait), valamint Magyarország is jelentős összegekkel járul hozzá az unió közös költségvetéséhez – írta.

Nem Magyarország zsarolja és helyezi nyomás alá Brüsszelt az uniós költségvetési forrásokról döntő tárgyalások során, hanem fordítva. Aki ismeri a magyar történelmet, az pontosan tudja, hogy amikor gyermekeink és unokáink jövőjéről van szó, akkor a magyar emberek és Magyarország nem köt kompromisszumot, jelentsen ez akár szabadságharcot, akár csak egy egyszerű vétót – írta.

„Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad” – idézte Varga Judit a Facebook-oldalán Wass Albertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában