Hallgassa élőben!

˝Visszavásároljuk az E.ON-t a németektől!˝ - Orbánnal tárgyalt az igazgatótanács elnöke

Az E.ON ügyében a kormány semmilyen hírt nem kommentál, és semmilyen információt nem ad - közölte Havasi Bertalan.

A HírTV szerint a nyilvánosság teljes kizárásával egyeztetett Johannes Teyssen, az E.ON igazgatótanácsának elnöke Orbán Viktor miniszterelnökkel a cég magyarországi gázüzletágának esetleges eladásáról szerdán az Országházban.

A HírTV információi szerint a találkozó, amelyen részt vett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter is, csaknem egy órán keresztül tartott. Az egyeztetés után senki sem nyilatkozott.

Az E.ON ügyében a kormány semmilyen hírt nem kommentál, és semmilyen információt nem ad – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke korábban szerdán az MTI érdeklődésére.

Orbán Viktor szombaton Kőszegen, a Tranzit – Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvényen beszélt arról, hogy “pillanatokon belül visszavásároljuk az E.ON-t a németektől”.

A kormányfő úgy fogalmazott: a kétharmados többségét a kabinet olyan – a nemzetgazdasági szempontból fontos cégek visszaszerzésével összefüggő – konfliktusokra is használta, mint hogy “visszavettük a Mol-részvényt az oroszoktól, visszavettük a vízművek egy részét (…) a franciáktól, vissza fogjuk vásárolni pillanatokon belül az E.ON-t a németektől, visszavásároltuk a Rábát a malájoktól, a Fradit meg az angoloktól”.

Korábban:

Az E.ON ügyében a kormány semmilyen hírt nem kommentál, és semmilyen információt nem ad – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI érdeklődésére.

Orbán Viktor szombaton Kőszegen, a Tranzit – Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvényen beszélt arról, hogy “pillanatokon belül visszavásároljuk az E.ON-t a németektől”.

A kormányfő úgy fogalmazott: a kétharmados többségét a kabinet olyan – a nemzetgazdasági szempontból fontos cégek visszaszerzésével összefüggő – konfliktusokra is használta, mint hogy “visszavettük a Mol-részvényt az oroszoktól, visszavettük a vízművek egy részét (…) a franciáktól, vissza fogjuk vásárolni pillanatokon belül az E.ON-t a németektől, visszavásároltuk a Rábát a malájoktól, a Fradit meg az angoloktól”.

Magyar állami kitüntetést kapott Frantisek Hybl cseh történész
A kitüntetést a neves történésznek Boros Miklós, Magyarország prágai nagykövete adta át.
Lemondott a holland külügyminiszter a kudarcos afganisztáni evakuálás miatt
„Egy miniszternek mennie kell, ha a politikáját elutasítják” – jelentette ki Kaag rövid lemondó beszédében.
Orbán Viktor: irány Etyek!
Etyekre utazott a miniszterelnök.
Leverkuseni vereséggel kezdte a Ferencváros a csoportkört
A magyar bajnoki címvédő a csoportkör második fordulójában, szeptember 30-án a spanyol Betist fogadja.
Országszerte 1100 elektromos busz állhat forgalomba 2025-ig
A 2019-ben elfogadott Zöld Busz Programra a 25 ezer főnél népesebb települések jelentkezhetnek.
Meztelenül pózolt a kádban Weisz Fanni
A rajongóknak nagyon tetszik az új képe.