Ország-világ

2012.05.16. 11:39

Vörös festékben ázik Horthy felavatott szobra

Vörös festékkel öntötték le Somogy megyében Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát. A Jobbik feljelenti az elkövetőt.

MTI

[namelink name="Szilágyi György"] képviselő szerdán feljelentette a legfőbb ügyésznél Dániel   Péter ügyvédet, aki szerdán hajnalban vörös festékkel leöntötte a vasárnap a Somogy megyei Kerekiben felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobrot, amelynek nyakába "Tömeggyilkos, háborús bűnös" feliratú táblát akasztott, az erről készült fényképeket pedig megosztotta egy közösségi oldalon. 

Ezt szerdán, sajtótájékoztatón jelentette be az ellenzéki   politikus, hozzátéve: a Jobbik "nem tűrheti el az ilyen cselekedeteket", ezért szerdán feljelentéssel fordult Polt Péterhez közösség elleni izgatás, rongálás és kegyeletsértés gyanúja miatt. A Jobbik fontosnak tartja az eljárás során Dániel Péter elmeorvosi vizsgálatát is, mert a párt szerint az ügyvéd "magamutogató, közveszélyes őrültként" viselkedik.

Emellett a jobbikos képviselő bejelentést tett az ügyvédi kamaránál is, mert szerinte Dániel Péter ügyvédi minőségéhez méltatlan magatartást folytat.   Kérte a kamarától ennek megvizsgálását, illetve Dániel Péter kamarából való kizárása lehetőségének mérlegelését.

Szilágyi György szerint Dániel Péter tettével a magyar zsidóság megítéléséne is ártott, ezért a Jobbik felszólítja "a máskor oly hangos" zsidó szervezeteket, különösen a Mazsihiszt, hogy ítéljék el ezt a   cselekedetet. Felháborítónak nevezte, hogy Dániel Péter, semmibe véve a helyi közösség akaratát, beavatkozott Kereki közösségének az életébe és "megélhetési rettegőként próbálja meg ráerőltetni az akaratát az ott élőkre".

Korábban

A Somogy megyei Kerekiben szerda hajnalra vörös festékkel öntötték le a vasárnap felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobrot, amelyet a felállítás ellen tiltakozó ügyvéd, [namelink name="Dániel Péter"] korábban kilátásba helyzet.

Jelenleg leszerelték a talapzatról, és elszállították a helyszínről a szobrot, de a festéknyomok jól láthatóak a talapzaton is.

Kereki - vörös festékkel leöntötték Horthy Miklós szobrát, amelyet a helyiek elvittek a helyszínről

[namelink name="Marton Lajos"], Kereki polgármestere az MTI-nek elmondta, a szoborállítók megpróbálták fokozottan őrizni az alkotást a kilátásba helyezett támadás miatt, amelynek hajnali kettőkor még nem volt semmi jele. Vélhetően ezután nem sokkal történt az akció. A helyszínen megtalálták a festékes dobozt.

Fotó: Index/Dániel Péter/Facebook

Fotó: Index/Dániel Péter/Facebook
A rendőrség a helyszínen rögzítette a nyomokat. Az 570 lakosú település csütörtöki testületi ülésén tárgyalja majd az ügyet, bár többet nemigen tehet, minthogy polgárőrökkel is megpróbálja óvni a közterületeit - tette hozzá a polgármester. Korábban azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a szoborállítás, amit az önkormányzati testület támogatott, megosztotta a falut.

Fotó: MTI/Varga György

Fotó: MTI/Varga György
[namelink name="Zetényi-Csukás Ferenc"], a Horthy István-Mártírok és Hősök Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője az MTI-nek elmondta, rendőrségi feljelentést tettek, és további jogi lépéseket is terveznek, egyebek között a keletkezett kár miatt. A szobrot ők vették le a talapzatról a rendőri helyszínelést követően. A festéket higítóval leszedik róla, helyreállítják, majd hamarosan visszakerül az eredeti helyére. Mint kifejtette, elképesztőnek és egyben elkeserítőnek tartja, hogy ilyen megtörténhetett. "Rendkívül primitív cselekedet, ami minősíti az elkövetőt" - tette hozzá, hangsúlyozva, a vele egy nézetet vallók sosem tettek ilyet olyan történelmi személyiségeknek állított szobrokkal, amelyek dicsőítésével nem értenek egyet.

A klubrádio.hu közlése szerint [namelink name="Dániel Péter"] ügyvéd saját Facebook-oldalán számol be róla, hogy az éjjel vörös festékkel öntötte le Kerekiben a Horthy-szobrot, amelynek nyakába "Tömeggyilkos, háborús bűnös" feliratú táblát akasztott".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában