Ország-világ

2019.05.11. 00:33

Zelenszkij, megválasztott ukrán elnök kifakadt Porosenkóra és a parlamentre beiktatásának halogatása miatt

Zelenszkij azután szólalt meg, hogy pénteken újabb javaslatot terjesztett egy Porosenko-párti képviselő a parlament elé, amelyben az elnöki beiktatás dátumának a június 1-jét indítványozta.

Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök pénteken a Facebookon közzétett videoüzenetében követelte a parlamenttől, hogy egyezségüknek megfelelően május 19-re tűzze ki elnöki beiktatását, Petro Prosenko hivatalban lévő államfőt pedig egy egyiptomi szállodából távozó turistához hasonlította, aki az utolsó pillanatig húzza a kijelentkezést a szobájából.


Zelenszkij azután szólalt meg, hogy pénteken újabb javaslatot terjesztett egy Porosenko-párti képviselő a parlament elé, amelyben az elnöki beiktatás dátumának a június 1-jét indítványozta. Ezzel együtt összesen már öt határozati javaslat van a parlament előtt az új államfő beiktatásának napjára vonatkozóan, ebből három a május 19-ét, egy pedig a május 20-át indítványozza. Zelenszkij a frakciók képviselőivel május 4-én folytatott megbeszélésén a május 19-i dátumban állapodott meg. Idén viszont éppen erre a május 19-i vasárnapra esik a politikai elnyomás áldozatainak emléknapja, amikor is gyászmegemlékezések zajlanak országszerte, s egyebek mellett tiltott a tévé- és rádiócsatornákon szórakoztató műsorokat sugározni, ezért több képviselő szerint ez a nap nem alkalmas az elnöki beiktatási ceremóniára.

    

Zelenszkij videoüzenetében reményét fejezte ki, hogy a parlamenti képviselők a háromhetes ülésezési szünet alatt nem felejtik el, mire esküdtek fel. A parlament legközelebb május 14-én ül össze újra. Szemükre hányta a képviselőknek, hogy saját érdekeiket helyezik előtérbe, és azért halogatják elnöki beiktatását, mert félnek, hogy feloszlatja a törvényhozást.

    

"Miközben pedig Önök a mandátumukért reszketnek, addig a volt államfő, Porosenko visszafordíthatatlan intézkedéseket tesz: személyi változtatásokat hajt végre a hadsereg felső vezetésében, igyekszik betolni saját képviselőjét a rádió- és televíziós ügyekért felelős tanácsba, új legfelsőbb bírákat nevez ki, köztük a Roshen vállalat jogászát és egykori Majdan-tüntetőket elítélő bírókat" - mondta Zelenszkij.

    

Az elnöki hivatal által kiadott közlemény szerint Porosenko tiszteletben tartja az ukránok választását, neki megfelel bármelyik dátum Zelenszkij beiktatására, de amíg ő tölti be az államfői tisztet, ellátja az azzal járó kötelezettségeket az alkotmánynak megfelelően.

    

"Ukrajna nem egyiptomi szállodai szoba, a hatalomátadás pedig bonyolult és felelősségteljes folyamat, amelyet Petro Porosenko az európai hagyományoknak megfelelően igyekszik végrehajtani, ahogy az demokratikus országokban szokás" - hangozatta a hivatal, hozzáfűzve, hogy a leköszönő elnök a továbbiakban is kész még a beiktatási ceremónia előtt találkozni Zelenszkijjel az ország számára létfontosságú, vagy bármely más, a hatalomátadással kapcsolatban felmerülő kérdés megvitatására.

 

Címkék#Ukrajna

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában