Ungár-Bokros nyilvános vita február 13-án

Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) párt elnökségi tagja a február 13-i időpontot fogadta el a Bokros Lajossal, az MDF miniszterelnök-jelöltjével folytatandó nyilvános vitára - közölte a párt vasárnap.

A Szabad Emberek Magyarországért üdvözli "a Magyar Demokrata Fórum második, ezúttal érdemi válaszát" - olvasható a SZEMA közleményében.

Az MDF szóvivője, Kerék-Bárczy Szabolcs pénteken közölte az MTI-vel, hogy Bokros Lajos "örömmel vitatja meg programját" Ungár Klárával, s két februári dátumot, február 13-át, vagy 21-ét ajánlotta a nyilvános vita időpontjaként.

"Mint az Ungár Klára nyilatkozatából is kitűnik, a gazdasági és társadalmi felemelkedés mikéntjéről számos ponton eltérő álláspontot képviselünk. Bízunk benne azonban, hogy az időpont tekintetében hamar megtaláljuk a közös nevezőt" - közölte az MDF.

Ungár Klára kedden nyilvános, a média által is közvetítendő vitára hívta ki Bokros Lajost. A volt szabad demokrata politikus akkor bírálta az MDF vitairatát, mert szerinte hiányzik belőle a jogállam helyreállítása, az állam szerepe, a roma integráció kérdése, valamint nem szól a szociál- és társadalompolitikai problémákról.

A SZEMA vasárnapi kommünikéje szerint örömmel néznek a vita elébe, amelyben a Magyarország előtt álló gazdasági és társadalmi problémákra adandó válaszokat kívánják megvitatni a SZEMA és az MDF programja alapján.

"A SZEMA meggyőződése, hogy a politika középpontjában konkrét kérdésekre adott megoldási javaslatoknak kell állniuk. Azért kezdeményeztünk vitát, hogy megmutassuk: a politikában nem álságos, néhány mondatos kommunikációs csatározásokra, hanem érdemi vitákra van végre szükség" - olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!