Civil szervezetekkel egyeztetett az LMP

A lehetséges együttműködésről egyeztetett az LMP és hat civil zöldszervezet szerdán a párt fővárosi központi irodájában.

A konzultációt követő sajtótájékoztatón Jávor Benedek, a párt szóvivője azt mondta, továbbra is fontos, hogy a civil szféra aktív maradjon, de az, hogy az LMP zöldpártként bejutott a parlamentbe, szükségessé teszi, hogy tisztázzák az előttük álló lehetőségeket és feladatokat.

Kulcskérdésnek nevezte, hogy az elkövetkezendő időszakban a civil szervezetek és az LMP összehangoltan tudjanak fellépni a mezőgazdasággal kapcsolatos ügyekben, a földtörvény módosítása, a birtokszerkezet átalakítása, a klímaváltozás elleni küzdelem, az uniós támogatások felhasználása, az adótörvények, a vízgazdálkodás, az energiapolitika területén valamint az állampolgári és civil részvétel lehetőségeinek ügyeiben.

Kijelentette, hogy hasonlóak az elképzeléseik, de reményeik szerint ezeket a kérdéseket a jövőben egymástól függetlenül, eltérő eszközökkel, de nem egymás ellenében tudják majd megvalósítani.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke szerint jelképes jelentőségű, hogy egy párt a választások után a civil szervezetekkel egyeztet politikája kialakításáról. Megjegyezte, örülnének, ha ezt a többi párt is megtenné.

Megjegyezte, fontosnak tartják, hogy van olyan párt a parlamentben, amely céljának tekinti a zöld politikát, valamint a gazdaságnak és a társadalomnak a fenntartható fejlődés irányába történő elmozdulását.

Címkék#LMP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!