PR

2022.06.28. 00:00

Nagy érdeklődéssel zárult a Gál Ferenc Egyetem egészségnevelési Popeye programja

delmagyar.hu

Fotók: Judikphoto

2022. június 23-án került megrendezésre „A testnevelés és az egészséges táplálkozás programja – POPEYE” című HUSRB/1903/33/0004 kódszámú projekt zárókonferenciája a Szent Gellért Fórumban. A Gál Ferenc Egyetem az Újvidéki Egyetem Élelmiszer-technológiai Tudományos Intézetével (Szerbia) és Törökkanizsa Községével (Szerbia) konzorciumban valósította meg a pályázatot. A zárókonferencián a projektpartnerek bemutatták tevékenységüket, egy összefoglaló kisfilmmel is.

A pályázati program szükségességét a felsős tanulókra jellemző társas kapcsolatok hiánya, elégtelen fizikai aktivitása és nem megfelelő táplálkozása okozta számos egészségügyi probléma (pl. elhízás) alapozta meg, amely mind társadalmi elszigeteltséghez és a szubjektív életminőség csökkenéséhez vezethet.

Popeye
Fotó: Judikphoto

A pályázat megvalósítása során közel 400 fő 10–13 éves tanuló számára 12 alkalommal, míg szüleik számára 2 alkalommal tartottunk foglalkozást. A Szegedi Dózsa György Általános Iskolában és Törökkanizsán hét-hét szeminárium került megrendezésre röplabda, tenisz, floorball, harcművészetek és önvédelem, kajak és görkorcsolya témákban. A szemináriumok során bemutatásra kerültek a gyermekek részére az egészséges táplálkozás lehetséges formái, valamint az adott sportág elméleti és gyakorlati alapjai. A szemináriumok hozzájárultak a gyermekek táplálkozási és fizikai aktivitásához kapcsolódó ismereteik, készségeik javításához, valamint a határon átnyúló együttműködésekhez.

Popeye
Fotó: Judikphoto

2022. május 17-én tartották meg a POPEYE vásárt Törökkanizsán közel 550 fő gyermek résztvevővel, ahol a gazdag gasztronómiai kínálat mellett sportágbemutatókon és kajak-kenu versenyen is részt vehettek a gyermekek. A vásárban bemutatásra került a projekt keretében készült, gyermekeknek szóló kézikönyv is, amely szerb és magyar nyelven is ismerteti az egészséges édességekkel, fehérjékkel, gyorsételekkel, okoscsomagolással, újrahasznosítással és az élelmiszer-biztonsággal és a higiéniával kapcsolatos fontos tudnivalókat a röplabda, az önvédelem, a kajak-kenu, a tenisz, a floorball és a görkorcsolya mellett.

A projektről további információ: https://gfe.hu/ és http://popeyeproject.com/

A program az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósul meg az Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország-Szerbia által. Ez a dokumentum az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg a Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország-Szerbia által. A dokumentum tartalmáért teljes mértékben a Gál Ferenc Egyetem vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és / vagy a programot Irányító Hatóságnak állásfoglalását tükröző tartalomnak.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában