PR cikk

2022.12.09. 00:00

A szegedi konyhabútorgyártó Divian is labdába rúg!

A Divian szó az ország minden pontján ismerősen csenghet, hiszen évente közel 20.000 konyhát gyártanak, több mint 400 viszonteladó partnerrel dolgoznak együtt, és termékeik adják megannyi magyar otthon lelkét. De miként találkozhatunk a focipályán is ezzel a márkanévvel? Most lehull róla a lepel!

Delmagyar.hu

Fotó: Divian/sadaweb

A dinamikusan növekedő Divian Mega Kft. immáron beáll az eddig kevesebb figyelmet kapó helyi női futball mögé, ugyanis az NB I-ben szereplő St. Mihály FC női csapatának támogatója lett. A partnerség megkoronázásaként egy kötetlen látogatás keretében a teljes csapat betekintést nyerhetett a Divian mindennapjaiba. A találkozó helyszínéül a szegedi konyhabútorgyár, illetve a prémium konyhabútorokat bemutató szegedi Divian Konyhastúdió szolgált. Habár a lányok számára egyik sem volt hazai pálya, felszabadultan mozogtak mindkét közegben. 

A találkozó első félidejében a női futballcsapat tagjai megismerkedhettek a konyhabútorgyártás egyes részfolyamataival, valamint az azokat végrehajtó kollégákkal. A bátrabbak egy-egy mozzanat erejéig ki is vehették részüket a gyártásból. Természetesen a focilabda sem maradhatott otthon, így egy-egy látványos trükknek is szemtanúi lehettek. 

A szünetben a taktikai megbeszélésre egy finom ebéd mellett került sor, majd a második félidőt jelző sípszó már a Divian kiemelt viszonteladó partnerének üzletében, a szegedi Divian Konyhastúdióban hangzott el. A lányok bejárták a konyhastúdió minden egyes szegletét, alaposan szemügyre vették a minőségi munkalapokból készült konyhabútorokat, a velük egységet alkotó konyhai gépeket és kiegészítőket, és természetesen a konyhabútorokba szerelt praktikus tárolóegységek sem úszták meg alapos mustra nélkül. A 3D látványtervező program is nagy sikert aratott a lányok körében, hiszen segítségével a konyhatervezésben jártas kolléga alig néhány perc alatt hívott életre igazán mutatós konyhabútort. 

Mondanunk sem kell, hogy a bravúros focitrükkök nemcsak a pályán és a konyhabútorgyárban, de a prémiumkonyhákban is jól mutattak. 

A csapat, ellesve a konyhabútorgyártás minden csínját, egy megbízható támogatóval karöltve nézhet szembe az ellenféllel a soron következő mérkőzéseken. 

További információk a Divian Mega Kft.-ről: www.divian.hu 

A Divian kiemelt szegedi viszonteladó partnerének üzlete a belváros szívében, a Feketesas utca 27. szám alatt található. Részletes információk: www.diviankonyha.hu 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában