2024.12.21. 08:00
Újdonság a magyar középoktatásban: kínai tagozat Budapest mellett már Szegeden is, az Eötvös József Gimnáziumban
A Szegedi Eötvös József Gimnázium idén elindította kínai nyelvi tagozatát. Ez a lehetőség eddig csak egyetlen budapesti iskolában volt elérhető Magyarországon, ettől a tanévtől a kínai nyelvi tagozatot a továbbtanuló diákok Szegeden is választhatják. A tagozat egyedülálló lehetőséget kínál a diákoknak, hogy elmélyüljenek az egyik legfontosabb világnyelvben. Az intézmény célja, hogy a fiatalok nyelvtudásukkal és kulturális ismereteikkel a jövő nyerteseivé váljanak.

Megnyílik a világ és a munkaerőpiac azon fiatalok előtt, akik a Szegedi Eötvös József Gimnázium kínai tagozatát választják az általános iskolai tanulmányaik után, ugyanis a kínai nyelv ismerete napjainkban egyre nagyobb előnyt jelent a globális munkaerőpiacon, hiszen Kína a világ egyik legnagyobb gazdasága és az európai cégek számára is kiemelt partner.
Régóta együttműködünk a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetével, ennek köszönhetően több mint 10 éve zajlik nálunk a kínai nyelv oktatása, jelenleg közel száz diákunk tanul kínaiul. Ezt a nyelvet eddig csak második nyelvként választhatták a diákok, idéntől viszont már külön kínai tagozatot is indítottunk az angol, a biológia és a média–informatika tagozatunk mellett, igen nagy népszerűséggel. A tagozatra járó fiatalok heti 5 órában tanulják a nyelvet, de az utolsó 2 évükben 7-re emelkedik majd a kínaióráik száma. A többi tagozatunkon továbbra is tanulhatnak a diákjaink kínai nyelvet heti 3 órában
– avatott be Gera Tibor, az iskola főigazgatója.

Fotó: Török János
Nemzetközi színvonalú oktatás a jövőért
Kiemelte, a céljuk az, hogy a 4 év alatt eljussanak a tanulók oda, hogy középfokú nyelvvizsgát tudjanak tenni a kínai nyelvből. Megjegyezte, a vizsgának is intézményük ad helyet, de nemcsak a náluk tanulóknak, hanem az összes olyan szegedinek, aki kínai nyelvből szeretne nyelvvizsgát tenni. A főigazgató kitért arra is, hogy angol nyelven zajlik a tudásátadás a kínai tagozaton, ugyanis a pedagógusok a Shanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyeteméről érkeznek, az oktatáshoz pedig az angol nyelvet használják.
Éppen ezért fontos szempont a felvételikor az, hogy a diákok jól beszéljék az angolt, ebből eredően a szóbeli felvételi is angolul zajlik a kínai tagozatra jelentkezőknek. Az új tagozat diákjai a kínai mellett heti 4-5 órában angolt is tanulnak, így lényegében ez egy kínai–angol tagozat. A kínaiórákon mindig jelen van egy magyar anyanyelvű mentortanár is
– részletezte a főigazgató, hozzátéve, a Szegedi Tankerületi Központ is támogatja a kínai nyelv oktatását, ősszel IFLYTEK okosszótártollakkal látta el a kínai tagozatra járó diákokat és az őket oktató tanárokat. A tollak az oktatási innováció legmodernebb termékei, segítségükkel kínai nyelvű szöveg felolvasása, szöveg és beszéd azonnali fordítása valósítható meg.
A kínai nyelv oktatásának támogatásában részt vesz az Eötvös József Gimnáziumért Alapítvány is, a kiemelkedő diákok díjazásával és az oktatáshoz kapcsolódó kulturális rendezvények megrendezésének támogatásával.

Kulturális és szakmai kapuk nyílnak
A munkaerőpiaci lehetőségek és az egyre erősödő kínai–magyar kapcsolat miatt is fontos, hogy minél több diák minél magasabb szinten sajátítsa el a nyelvet. Az a tapasztalatunk, hogy a nagy távolság izgalmassá, érdekessé teszi a tanulók számára ezt a nyelvet, így a legtöbben, nem feltétlenül az álláslehetőségek miatt választják, hanem a kulturális különbözőség, a kulturális értékek miatt
– erről már Wang Rui, a szegedi Konfuciusz Intézet kínai igazgatója beszélt.
Ebből is jól látszik az, hogy a kínai nyelv elsajátítása nemcsak a munkalehetőségeket bővíti, hanem kulturális szempontból is hatalmas kapukat nyit meg. Az ázsiai kultúrák iránt érdeklődő diákok egy olyan nyelvet tanulhatnak, amely több ezer éves történelmi és kulturális értéket hordoz.
A kínai nyelv nagyon különbözik az ábécés nyelvektől, de a különbözőség nem jelenti azt, hogy „tanulhatatlanul nehéz”. Felkészült, nemzetközi tanárok várják itt a gyerekeket. Az oktatásában a jövőben még több digitális eszközt szeretnénk alkalmazni, és a tanév közben számos kulturális programmal is a kínai nyelv tanulására motiválunk
– mutatott rá Wang Rui.
Újdonság a magyar középoktatásban: kínai tagozat Budapest mellett már Szegeden is, az Eötvös József Gimnáziumban
Sikeres életpályák kínai nyelvtudással
Számos ösztöndíjprogram várja azokat, akik kínaiul tanulnak, így akár már középiskolás korban is eljuthatnak Kínába, hogy nyelvi és kulturális készségeiket fejlesszék. Sőt, az Eötvös-gimnáziumban még idén egy cserediákprogramot is indítanak a tervek szerint, így már júniusban Shanghajba utazhatnak a tagozat tanulói, Kínából pedig Szegedre érkeznek majd fiatalok.
Az ösztöndíjprogramnak idén már két nyertese is van a szegedi középiskolából: Takács Lilla és Korbai Denisz Noel. Utóbbi arról számolt be, hogy maga a nyelv és a program is új kapukat nyit meg előtte, és egyre több munkáltató keres olyan dolgozót, aki tud kínaiul. Noel célja, hogy a lehető legmagasabb szintig eljusson a nyelvtanulásban, ennek megfelelően keres majd egyetemet. A Konfuciusz Intézet és az Eötvös-gimnázium szervezésében sok társukkal együtt mindkét ösztöndíjas járt már Kínában, ami elmondásuk szerint ösztönözte, segítette kínai tanulmányaikat.
Csóti Patrícia, az Eötvös már végzett, volt diákja viszont gazdasági területen tudja hasznosítani a szegedi iskolában, majd az egyetemen szerzett nyelvtudást. Mint mondta, egy kínai bank magyar képviseletén tudott elhelyezkedni Budapesten a tudásának köszönhetően, sőt, szinte naponta kap megkereséseket különböző munkáltatóktól, akik alkalmazni szeretnék őt a kínai nyelvismerete miatt. Megjegyezte, aki csak teheti, tanuljon kínaiul, hiszen egyáltalán nem olyan nehéz, mint sokan mondják, az Eötvös-gimnáziumban a nemzetközi tanárok segítségével pedig még könnyebb.
Szegedi Eötvös József Gimnázium
6723 Szeged, Csongor tér 1.
Telefon: +3662547062
Weboldal: Szegedi Eötvös József Gimnázium
