2025.06.11. 08:00
A hagyományokhoz hű maradt, miközben meg is újult az ÁGOTA® Tábor
Szegedről érkeztek csillagászok és tánctanárok a 28. ÁGOTA® Táborba, hogy még izgalmasabbá tegyék a lakásotthonokban élő fiataloknak szervezett tíznapos programot. 180 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermek számára nyújtott az ÁGOTA® Alapítvány és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója egyedülálló kikapcsolódási lehetőséget.

Fotó: Gémes Sándor
Két nyári tábort is rendez idén a szegedi központú ÁGOTA Közösség gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiataloknak a Bács-Kiskun vármegyei gyermekvédelmi komplexumban, ÁGOTA Falván. A 28. ÁGOTA® Tábort az ÁGOTA Közösség új nemzedéke szervezte június elején és kizárólag lakásotthonokból érkezett fiatalok vettek részt rajta. Kothencz Bertalan, az ÁGOTA® Alapítvány önkéntese, a tábor egyik vezetője elmondta, hogy nem szakítottak a hagyományokkal, olyan élményprogramokkal készültek a fiataloknak, amelyek már bizonyítottak a közel három évtized alatt. A Toldi-versenyen például játékos kihívásokat, homokzsákhordást vagy medicinlabda-dobást teljesíthettek a táborozók, miközben társaik hangos szurkolással lelkesítették őket.

Többször is lehetőséget adtunk arra, hogy színpadra lépjenek a fiatalok, ugyanis szépségversenyt és ki mit tudot is rendeztünk. A színpadi szereplés az önértékelés és az önbizalom fejlesztésében is fontos szerephez jut. A sikerélmény átélése akár életre szóló tapasztalat is lehet számukra
– hangsúlyozta Kothencz Bertalan. A 28. táborban sem maradhatott el a Roma est, amelyen a táborozók megismerkedtek a roma kultúra gyökereivel.

Az élmények mögötti mélység: terápiás foglalkozásokon vettek részt a fiatalok
Az ÁGOTA® Táborokban nemcsak élményprogramokkal várják a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat, hanem úgynevezett KÁSZPEM® – Kothencz-féle ÁGOTA® Szenzitív Pedagogikoterápiás Módszer – foglalkozásokkal is. A módszer sok más mellett fejleszti a fiatalok bizalomképét, segít feldolgozni a traumákat. A 17 éves Glogoviczán Milán György egy hódmezővásárhelyi lakásotthonban éli mindennapjait, első alkalommal vett részt ÁGOTA® Táborban, ahol sok barátot szerzett.
Izgultam, amikor jöttem, még sosem szálltam meg eddig ÁGOTA Falván, bár egyszer már voltam itt, a nemrég rendezett gyermeknapon. A terápiás foglalkozásokon sok mindenről beszélgettünk, többek között egymás tiszteletéről. Én nem nagyon szeretek, nem igazán tudok ilyenekről beszélgetni, ám ezek a foglalkozások ehhez is bátorságot adtak
– magyarázta Milán. A terápiás foglalkozások négy téma köré csoportosultak, amelyek a bizalom, az értékek, az önrendelkezés és a jövőkép. Az értékekkel foglalkozó gyakorlatokon a trénerek segítségével a fiatalok felsorolták saját értékeiket, majd ÁGOTA-fabatkákkal licitálhattak azokra az értékekre, amelyeket mindenképpen szeretnének megszerezni. Szili-Balog Mária, az ÁGOTA® Alapítvány önkéntes képzője kiemelte, fontos, hogy a gyermekek önrendelkezése is rendben legyen.
Ennek érdekében a kohéziót erősítő csoportfoglalkozást tartottunk. A konfliktuskezelési eszköztárukat is igyekeztünk bővíteni: a foglalkozáson azt tapasztalhatták meg a gyermekek, hogy nem szükséges mindent erőből megoldani
– fogalmazott Szili-Balog Mária. A jövőképről szóló terápiás csoportmunka során a fiatalok megfogalmazták vágyaikat, reményeiket a jövőre vonatkozóan, majd részt vettek a jövőbe futás nevű játékban, amely azt szimbolizálta, hogy az életünk során megjelenő akadályokat érdemes leküzdeni. Megtehetjük ugyanis, hogy megállunk, ám akkor soha nem jutunk célba.

Szegedi csillagászok és tánctanárok is foglalkoztak a gyermekekkel
A hagyományos programok mellett újdonságokkal is készültek a szervezők. Most először vehettek részt a táborozók csillagászati programon, amely során a Szegedi Csillagvizsgáló munkatársai távcsöves égboltvizsgálattal kiegészített ismeretterjesztő előadást tartottak számukra. Nemcsak a Hold krátereinek vizsgálata volt kuriózum, először hoztak például pályaorientációs programot is a táborba. A Szakmák délutánja nevet kapó eseményen hat állomáson tudhattak meg a fiatalok sok érdekességet, például az orvosok, a szakácsok, a rendőrök, a kertészek, a hegesztők és a fotósok munkájáról. Emellett a táborozók egyik este igazi báli forgatagba csöppentek. Az ÁGOTA Bál régi hagyományát hívta ugyanis újra életre az ÁGOTA Közösség ifjú nemzedéke.
Báli hangulatot varázsoltunk a gyermekeknek szépen díszített asztalokkal, pincérek szolgálták ki őket, étlapról választhattak. A táborozók nagy része nem vett még részt ilyen eseményen, vagy nem volt lehetősége egy nívós helyre beülni, ezért nem is tapasztalhatta meg, milyen például étlapról rendelni, vagy hogyan kell viselkedni. Mi nemcsak elmeséltük ezt nekik, hanem mintát is adtunk számukra
– mondta Pálinkó Krisztina, az ÁGOTA® Alapítvány önkéntese és a tábor másik vezetője. A bál fényét emelte, hogy a szegedi DanceFloor Tánciskolából érkezett tanárok tanították a gyermekeknek a bécsi keringő és a salsa alapjait.

Véget ért a tábor
A hagyományokhoz híven egy közös esttel zárult a tíznapos rendezvény. Dr. Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője mellett Kothencz Bertalan és Pálinkó Krisztina, a tábor vezetői, az új önkéntes nemzedék tagjai búcsúztak a fiataloktól. Dr. Kothencz János köszönetet mondott az új nemzedéknek, akiknek a jóvoltából létrejött a 28. ÁGOTA® Tábor.
A pandémia évében elveszítettünk egy ÁGOTA® Tábort, 2020 nemcsak azért volt drámai számunkra mert világjárvány sújtott, hanem azért is, mert azon a júliuson rettenetesen hiányoztatok, hiányzott a szolgálat, hogy reményt ébresszünk. Régóta terveztük, hogy ezt a tábort bepótoljuk, most hála az új nemzedéknek, visszakaptuk az elvesztett évet
– fejezte ki háláját az ÁGOTA Közösség vezetője.