Hirdetés

2025.06.06. 11:13

Díjat kaptak a kiemelkedően tehetséges diákok és felkészítő oktatóik

Büszkék vagyunk arra, hogy intézményeinkben olyan fiatalok tanulnak, akik bizonyítják: a szakképzés értéket teremt, és valódi lehetőségeket kínál

– mondta el Erdélyi Margit, a Szegedi Szakképzési Centrum (SZSZC) főigazgatója a centrum június 5-ei rendezvényén, amelyen a Szakma Sztár Fesztiválon, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) döntőjében kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokat köszöntötték.

Megjegyezte, az elért helyezések mögött sok hónapnyi munka, gyakorlás és elhivatottság áll. Olyan tulajdonságok, amelyek a jövő szakembereit jellemzik – tette hozzá.

Az országos versenyek döntőjén négy iskolából három I. helyezést, három II. helyezést és két III. helyezést értek el az SZSZC tanulói, így összesen 8 éremmel gazdagodott a Szegedi Szakképzési Centrum. De dobogós helyen szerepeltek diákjaik az Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Versenyen, a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen, országos szakmai tanulói versenyen gépírásból, szöveg- és dokumentumszerkesztésből, az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyén, a távközlés területén, kreatív ágazatban és a gasztronómia területén is. A sport területén diákolimpiai versenyeken különböző sportágakban, a Speciális Szakiskolák Országos Diákolimpiáján, valamint a Készségfejlesztő Iskolák Országos Sportfesztiválján kimagasló eredményekkel büszkélkedhetnek.

A csütörtökön megtartott ünnepségen 42 tanuló és 26 felkészítő oktató, duális partner munkáját ismerte el a Szegedi Szakképzési Centrum.

A sikerhez azonban nem vezet egyenes út. Szükség van hozzá támogató közegre is. Ezért külön szeretném megköszönni a szülőknek, hogy hittek gyermekeikben, és támogatták őket ebben az izgalmas és kihívásokkal teli időszakban. Köszönet illeti oktatóinkat is, akik nemcsak tanítanak, hanem példát mutatnak, kísérnek, motiválnak. Az ő szakértelmük és elhivatottságuk nélkül ezek az eredmények nem jöhettek volna létre. És nem szabad elfeledkezni a duális képzésben részt vevő vállalati partnereinkről sem. Az ő szakmai, anyagi és erkölcsi támogatásuk, a gyakorlati tudás átadásában vállalt szerepük elengedhetetlen. Ezek az együttműködések hidat képeznek az iskola és a munka világa között – és pontosan ez az a híd, amelyen keresztül a tanulókból sikeres, piacképes szakemberek válhatnak. A mai nap megerősített minket abban, hogy jó úton járunk

– fogalmazott Erdélyi Margit, aki szerint a szakképzés nemcsak alternatíva, hanem célirányos, értékalapú és jövőt építő lehetőség.

Az eseményen beszédet mondott és elismeréseket adott át dr. Pálmai Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős államtitkára is.

A Szegedi Szakképzési Centrum a 2021/2022-es tanév óta rendezi meg a programot, amelyen ünnepi műsorral egybekötve méltatja diákjai és oktatói teljesítményét – elsősorban az országos szakmai és közismereti versenyeken elért eredményeit –, amellyel öregbítik az iskolájuk, a Szegedi Szakképzési Centrum és a szakképzés hírnevét.

A diákok különböző, nemcsak szakmai területeken elért eredményei bizonyítják, hogy a szakképzés nem csupán a jövőt alapozza meg és a munkaerőpiaci elvárásoknak kíván megfelelni, hanem a közismereti tárgyakból is felkészít, valamint a sportban elért sikereket is támogatja.

A szakképzés a jövő lehetősége, élj vele Te is, hiszen a jövőd itt kezdődik!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában