Hirdetés

2025.06.20. 08:00

Élő kívánságműsor a strandokon – indul a Rádió 88 Summer Jam!

Ha nyár, akkor indul a Rádió 88 új kitelepüléssorozata, a Summer Jam! A 88 műsorvezetői június 21. és augusztus 24. között minden szombaton és vasárnap a térség legnépszerűbb strandjaira költöznek, hogy megalapozzák a forró nyári hangulatot a legjobb zenékkel!

Élő kívánságműsor a strandokon – indul a Rádió 88 Summer Jam!

A Summer Jam minden hétvégén más és más helyszínről jelentkezik, ahol a 88 élő kívánságműsora, a Lécci egyenesen a fürdőkből szól majd. Bűte Zsolt és Gyuris Peti a strandolók és a hallgatók kedvenc dalait játsszák, illetve gondoskodnak róla, hogy az üzenetek is célba érjenek! A Summer Jam idén összesen 10 helyszínről szól: Szeged mellett a vármegyénkben Makón, Hódmezővásárhelyen, Mórahalmon, Sándorfalván, Csongrádon, valamint Szentesen. Emellett Bács-Kiskun vármegyében két településre, Kiskunfélegyházára és Tiszakécskére is kitelepülnek majd.

Az élő műsor mellett a látogatók a helyszínen találkozhatnak a rádió hoszteszeivel is, akik a Praktiker jóvoltából segítenek sporteszközök vagy játékok bérlésében, lehetőséget biztosítanak a napszemüvegek UV-tesztelésére, továbbá bemutatják az Origami bikinik és Ipanema papucsok legújabb darabjait. Emellett ingyenes Bioderma fényvédő termékmintákkal is várják a strandolókat, valamint lehet könyvet is kölcsönözni helyben, az Olvas.hu-nak köszönhetően.

A 2025-ös nyár egyik újdonsága, hogy a hoszteszek már tableteken keresztül is segítenek: napi kódokkal közvetlenül rendelhetők a támogatók webáruházainak kínálata – így akár naptejet, papucsot vagy nyári ruhát is beszerezhetnek a vendégek egyetlen mozdulattal.

A Rádió 88 Summer Jam célja, hogy a hallgatók és a strandolók is aktív részesei legyenek a műsornak és a nyárnak. Az interaktív kívánságműsorban mindenki elmondhatja üzenetét, kérhet dalt vagy egyszerűen csak élvezheti a zenét és a vízparti hangulatot.

A Summer Jam nyitóeseménye június 21-én lesz Hódmezővásárhelyen, a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszodában. További részletek és helyszínek a www.radio88.hu oldalon és a Rádió 88 közösségimédia-felületein olvashatók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában