Egy aláíráson is bukhat a teljes örökség

Busás örökségek úsztak már el egyetlen apró hibán, egy lefelejtett aláíráson, vagy azért, mert soha nem került elő a fiók alján porosodó végrendelet. Mutatjuk, hogyan biztosíthatja be, hogy saját akarata érvényesüljön a hagyatéka átadásakor.

Egy végrendeletnek nagyon szigorú követelményeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy később érvényes legyen. A házilag szerkesztett papírok sokszor hiányosak, hibásak, emiatt pedig érvénytelenek – ezt tapasztalják a közjegyzők, akik a hagyatéki eljárásokat lefolytatják, és így a téma szakértői.

Jobban járunk, ha szakértőre bízzuk

Érvényes végrendeletet akár saját kezűleg is készíthetünk, de ha biztosak szeretnénk lenni abban, hogy vagyonunkat az akaratunk szerint osztják el, érdemes közjegyző vagy ügyvéd segítségét kérni.

A közjegyzőnél készített végrendelkezésnek számos előnye van az otthon megírttal szemben. Segítségével megelőzhetjük azokat a tartalmi és formai hiányosságokat, melyekre hivatkozva az örökösök megtámadhatják azt, valamint az így készült dokumentum mindenképpen előkerül a hagyatéki eljárás során, mert a ténye bekerül a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába.

A közjegyző abban is segít, hogy hogyan rendszerezzük az öröklésre hagyott javakat, hogy legyünk egyértelműek, de ne túlzottan részletesek. Például nem kell egyesével felsorolni értékpapírjaink sorszámát, mert ha a lejáratuk után eladjuk őket, és újakat veszünk, akkor azokra már nem vonatkozik a végakaratunk.

Apróságokon múlhat

Ha mégis úgy döntünk, magunk írjuk meg végrendeletünket, néhány dologra feltétlenül ügyelnünk kell. Házilag készített végrendelet esetén csak akkor nem lesz szükségünk tanúkra, ha az elejétől a végéig kézzel írjuk, és az aláírásunk is szerepel a papíron. Ha géppel készítjük el, vagy mást kérünk meg erre, két tanúnak kell aláírnia a végakaratot.

A tanúk megválasztására is ügyelnünk kell, mert a tanúnak szánt juttatás csak abban az esetben érvényes, ha az örökhagyó ezt a részt kézzel írja és aláírja, vagy a végrendelet megalkotásában további két tanú is részt vesz. Ha a dokumentum többoldalas, feltétlenül számozzuk meg, írjuk alá, és a tanúkkal is írassuk alá minden lapját. Tüntessük fel a készítésének időpontját is.

A házilag készített végrendeletet is érdemes közjegyzői letétbe helyezni, és bejegyeztetni a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába, így biztosan előkerül majd a hagyatéki tárgyaláson.

Előzzük meg a vitákat

Mivel akár néhány éven belül is jelentősen változhat a vagyoni viszonyunk, a közjegyzők tapasztalata szerint időről időre érdemes az aktuális állapotnak megfelelően módosítanunk a végrendeletet, ezzel megelőzhetjük az esetleges vitákat az örökösök között. A letétbe helyezett végrendeletet is vissza lehet kérni, és ha szeretnénk, egyúttal újat is letétbe helyezhetünk.

Törvényes és végrendeleti örökség

Végakarat írásával a törvényes öröklési rendet írhatjuk felül. Ha egy elhunytnak nincs végrendelete, akkor a jogszabály szerint meghatározott öröklési sorrendben elsősorban a leszármazói örökölnek (gyermek, unoka, dédunoka), valamint a házastárs egy gyermekrészt és korlátozott haszonélvezeti jogot kap.

Nem törvényes örökös az élettárs

Mivel az élettársak nem törvényes örökösei egymásnak, így kizárólag végrendelkezés útján örökölhetnek egymás után. Általános tévhit, hogy bizonyos idejű együttélést követően vagy közös gyermek esetén automatikusan egymás törvényes örökösei lesznek. Az élettársak végrendelet nélkül semmit nem kapnak a párjuk után, hiszen nem keletkezik közös vagyon, sőt, az évekig, évtizedekig közösen lakott lakáson még haszonélvezeti joguk sem lehet, ha az kizárólag a másik fél tulajdonában állt.

További információk: https://kozjegyzotkeresek.hu/cikklista/orokles-vegrendelet

Hozzászólások

Szponzorált tartalom 
Érdekességek a tojásról, amit nem biztos, hogy tudtál
Vukovich Gabriella: A valóságot tükröző, hiteles adatokat állít elő a KSH
A mesterséges intelligencia alakítja át a statisztikát.
Fátyolfelhős, napos időre számíthatunk szerdán
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között alakul.
Kovács István kidőlt erre az évre
Mire a Vidi középpályása végez a rehabilitációs munkával, addigra véget ér az őszi szezon.
Szabályos licitharc alakult ki Ferenc József kalapjáért
A végül 25 ezer euróért elkelt kalapról számos fénykép is fennmaradt.
Völner Pál: a kormány az áldozatok pártján áll
A parlament szigorította a feltételes szabadságra bocsátás feltételeit.
Teleki Pál szegedinek érezte magát, sokat tett az egyetemért
Külügyminiszterként, miniszterelnökként és földrajztudósként végzett munkáját is bemutatták gróf Teleki Pálnak kedden Szegeden.