PR

2018.08.29. 02:00

Nők egymásért, egymás között: Több mint 3 éves a kamara Női Vezetői Klubja

Továbbra is igen aktívan működik a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Vezetői Klubja. A közösség tagjai hónapról-hónapra olyan témákat tárgyalnak meg könnyed hangulatban, amelyek hozzájárulnak vállalkozásuk sikeres működéséhez, vagy éppen a magán- és az üzleti életet segítenek összhangba hozni. Legközelebb szeptember 12-én szerdán találkoznak majd, amikor az online énmárka építése kerül a középpontba, Bordács Rita stíluskommunikátor tolmácsolásában. Az esemény előtt Novákné Halász Anna klubvezetővel beszélgettünk.

 

„Minden találkozónkon oldott, baráti a hangulat, de amellett, hogy jól érezzük magunkat, már a legelső alkalommal is az volt a cél, hogy azt a rendelkezésre álló óriási tudásanyagot, ami a klubtagok körében fellelhető, megosszuk egymással. Tanulni ugyanis mindig lehet valamit egymástól„ – kezdte a beszélgetést a klubvezető. Szerinte közösségük azért összetartó, és működik nagy sikerrel a mai napig, mert a vállalkozónők minden egyes rendezvényükön új impulzust és lendületet kapnak munkájukhoz, ugyanakkor ezért tesznek is, hiszen minden hónapban időt fordítanak egymásra. Novákné Halász Anna úgy véli, hogy sikerük záloga a nyitottság is, mivel náluk mindenki önmaga lehet, önmagát adhatja. Ráadásul a napjaink informatika által uralt világában – ahol elektronikus kapcsolatok útvesztőiben élünk – a személyes kapcsolat egyre inkább felértékelődik, így a gazdasági önkormányzat Női Vezetői Klubjában üzleti kapcsolatok és barátságok szövődhetnek.

A klubhoz a tagok ajánlásán keresztül vezet az út. A hölgyek tapasztalata és szakmai tudása felbecsülhetetlen értékű. Körükben közgazdász, jogász és orvos is van, de nehéz lenne felsorolni az összes területet, amelyen a rendezvényeik résztvevői tevékenykednek. A tudásukat pedig nem rejtik véka alá, hiszen a találkozások többségén egymásnak tartanak interaktív tréningeket, amelyek nagy lökést adhatnak az üzleti élet kihívásaira adandó válaszok keresésekor.

A klub természetesen az év hátralévő részében is aktív lesz. Októberben a tervek szerint a kamara II. Vállalkozói Napjához csatlakoznak, akkor a vállalkozói generációk kérdését feszegetik majd. Novemberben pedig az atipikus foglalkoztatás és a munkaerőhiány lesz terítéken. A zárt üzleti klub az év végére ismét megnyitja kapuit, és a tavaly hozzájuk látogató Jakupcsek Gabriella után megint egy országosan is ismert közéleti személyiség érkezik majd. Az azonban, hogy ki, egyelőre még maradjon titokban…

(x)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában