Őrült futam a versenyszellem jegyében

A Continental kiemelt figyelmet fordít dolgozói egészségére, jó közérzetére a mindennapokban és a munkában egyaránt, emellett pedig igyekszik támogatni azokat a programokat is, melyek erősebbé és barátságosabbá teszik a munkahelyi kapcsolatokat, valamint a vállalati értékeket is elősegíti.

 

Ilyen esemény volt a vasárnap megrendezett CRAZY 5K futás is, ahol a ContiTech Szeged támogatta a kihívást kedvelő kollégákat a nevezésben. Egy 5 km hosszú távot kellett teljesíteni a résztvevőknek, miközben 10 hatalmas, felfújható akadályon is át kellett küzdeniük magukat.

A szegedi ContiTech dolgozói csapatára jellemző a sportszeretet, hiszen számos sportos megmozduláshoz csatlakoznak minden évben, mint a nemrég véget érő Bringázz a munkába! kampány vagy a májusban megrendezett ContiTech Szeged Futófesztivál.

Így nem meglepő, hogy idén is szép számmal indultak neki az akadálypályának a Crazy Conti csapattal, hogy megmutassák, előttük nincs akadály. Ezen a napon igazán gyereknek érezhette magát minden résztvevő kolléga, és a munkán kívül is együtt szórakozhattak.

A távot mindenki sikeresen és balesetmentesen teljesítette, így egy újabb közös élménnyel és részvételi éremmel térhettek haza versenyzőink, a közösen átélt vidám pillanatokról nem is beszélve.

A Continental AG öt divíziója (Interior, Chassis & Safety, Powertrain, ContiTech, Tyre) végez gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán, valamint Budaörsön. A vállalat 2018 májusában Budapesten nyitotta meg mesterséges intelligencia központját, debreceni elektronikai gyárának zöldmezős beruházása 2018 harmadik negyedévében kezdődik.

Legyen Ön is a Continental munkatársa! Nézze meg nyitott pozícióinkat, és jelentkezzen a karrieroldalunkon keresztül.
www.continental-jobs.com

(X)

Hozzászólások