Hallgassa élőben!
2021. 06. 17. 06:30 | [email protected]

Rasszista tartalmú káromlásért megbüntette az Európai Labdarúgó-szövetség (UE­FA) Marko Arnautovicot, az osztrák válogatott játékosát. A 32 éves támadó szerezte Ausztria harmadik gólját az Észak-Macedónia ellen még vasárnap a 3–1-re megnyert mérkőzésen, ami után a gól­öröm felettébb sajátságos formáját választotta. A társai nem tudták lecsitítani, dagályos szónoklatba kezdett, s nem csak úgy, a levegőbe beszélt, mondatait az ellenfélnek címezte. A macedónok albán nemzetiségű játékosának, Ezgjan Alioszkinak – már elnézést – a következőket mondta: „megb…m az albán anyátokat.”

Csakhogy értsük a kirívóan trágár és sértő szöveg élét és gyökerét, Arnautovic apai ágon szerb. Arról már nem is szólva, hogy az osztrák játékos bár harciasan, mégis gyáván viselkedett, ugyanis ő maga 192 centi, szegény Alioszki pedig majd egy fejjel alacsonyabb nála, csupán 172 centi. De ne háborogjon az igazságérzetünk, az UEFA lecsapott, s megbüntette a magáról megfeledkezett futballistát. A macedónok írásos panaszát kellett ehhez kivizsgálni – az európai szövetség valamiért elfelejtett hivatalból eljárni –, s a szervezet úgy ítélkezett, hogy Arnautovic nem szerepelhet az osztrák válogatott következő mérkőzésén, Hollandia ellen, de Ukrajna ellen már ismét ott lehet a pályán. Egy egész meccs…

Idézzük csak fel, amikor a télen Edinson Cavani, a Manchester United csatára egy posztban a Dél-Amerikában kedves „gracias negrito” kifejezést használta, a Premier League fegyelmi bizottsága három meccsre tiltotta el. „Kedves feketécske” kontra megb…m az albán anyátokat. Hm. S akkor gondoljunk bele abba, vajon milyen büntetést szabna ki az UEFA, ha mondjuk valamelyik magyar játékos a francia válogatott egyik színes bőrű (bízzunk benne, ezt még le lehet írni) játékosának azt vágná a képébe: megb…m a néger anyátokat. Ne, mégse gondoljunk bele ebbe. Ne, mert egyrészt ilyen ordenáré kiszólás a magyar válogatott egyetlen tagjáról sem képzelhető el, másrészt gondolatban sem akarunk kiszabni senkire sem örökös eltiltást. Szegény albán anyákért azonban nem olyan nagy kár, helyesebben őket kemény fából faragták, elviselik a legocsmányabb szidalmazást.

Az UEFA nyilván így gondolkozik, más magyarázat aligha lehetséges, hogyan is úszhatta meg Arnautovic csupán egymeccses eltiltással.

A jó öreg kettős mérce. Mindig ez a szög bújik ki a zsákból. Van, aki térdel, s van, akit térdre kényszerítenek. Arnautovic­nak amúgy nem javaslom, hogy a festői Ohridi-tóhoz készüljön vakációra…

Hozzászólások