Hódmezővásárhely és környéke

14 éve
A lakók összefogásával újul meg a Kossuth tér meglehetősen lerobbant állapotú társasháza Vásárhelyen. A műemlékvédelmi környezetben található ingatlan főtér felőli részének festési költségeiből az önkormányzat is kivette a részét. A 24 lakásos ingatlan rekonstrukciójáért tulajdonosonként 200 ezer forintot kell fizetni.
14 éve
Török Anita
Félméteres kis póni született nemrég a vásárhelyi Rácz családnál, Rubin most a ház büszkesége. Gazdája, Rácz Sándor igazi lómániás: otthonának minden szegletét a hátasokkal kapcsolatos ereklyék borítják.
14 éve
Korom András
Nyolcesztendősen a teheneket szórakoztatta citerajátékával a vásárhelyi Szakál László, aki ma népi iparművészként készíti ezt a hangszert. A szakma fogásait Tóbiás Lajostól tanulta meg, aki szerszámait és sablonjait is neki ajándékozta. Az annak idején lakodalmas zenészként is dolgozó mester eddig 11 különböző formájú hangszert készített.
14 éve
Hazatért Egyiptomból a vásárhelyi Rischák Károly és családja – Sarm-es-Sejkben nyaraltak a robbantás idején. Lapunknak elmondták, meg sem fordult a fejükben, hogy hamarabb visszautazzanak, s néhány év múlva ismét szívesen nyaralnának a piramisok földjén.
14 éve
Kormos Tamás
Mártélyon rendezte be hat évvel ezelőtt új otthonát a holland Helena Tusschenbroek. A középkorú asszony először egy segélyszervezettel járt országunkban, s ekkor kedvelte meg hazánkat, kultúránkat. Nem vette fel a magyar állampolgárságot, Hollandiából kapja a rokkantnyugdíját, de ragaszkodik választott hazájához.
14 éve
Huszonkét család kapta meg tegnap Mindszenten az elmaradt járandóságát, azaz a haszonbérleti díjat. Nemcsak földtulajdonosoknak osztott pénzt Lázár János országgyűlési képviselő, hanem a külső üzletrész-tulajdonosoknak is, akik miután évekig hiába kérték a jelenleg felszámolás alatt álló helyi szövetkezettől a részüket, bírósághoz fordultak, s megnyerték a pert.
14 éve
Kigyulladt a tarló tegnap kora délután a mártélyi szélmalom közelében. A helyszínre érkező vásárhelyi tűzoltók fékezték meg a három hektáron pusztító lángokat. A tűz ugyan nagy részen csak a tarlót emésztette, de belekapott egy búzatáblába is. Az első becslések szerint az anyagi kár mintegy 160 ezer forint.
14 éve
Nem mindennapi baleset történt tegnap délután Vásárhely belvárosában.